Ha valaki legalább csak belekezdett anno a Demon’s Soulsszal, az már sosem volt ugyanaz az ember többé. A souls-játékok első fecskéje ugyanis megmutatta az anyázás új szintjét, megbarátkoztatott minket a „You died” felirat gyakori előkerülésével, és úgy lett belőle kultjáték és közönségsiker, hogy tulajdonképpen minden arra mutatott, hogy rétegjátékká váljon, az pedig végképp nem volt benne a pakliban, hogy követői legyenek, és kitermeljen egy rakás hasonló játékot, köztük a remek Bloodbourne-t.

A Demon’s Souls sötét és kegyetlen világa viszont szinte mindenkit behúzott, annak ellenére is, hogy olyan nehéz volt, mint megemészteni egy szatyor százas szöget. A 2009-es játék új verziója mély sebeket tép fel, de hát ez is a dolga, hogy megint megizzasszon, de most már PS5-ön teszi nyitócímként olyan környezetben, hogy azért az embernek néha le is essen tőle az álla.

A Bluepoint Games, akik a Shadow of the Colossus csodás remake-jét készítették, pontosan tudták, mi kell ide: a régi játék néha tényleg álleejtős grafikai megvalósítása, és pár apró újítás, de tényleg minden maradjon a régiben, hogy a rajongó minden egyes pillanatban el akarjon morzsolni egy könnycseppet a gyönyörűségtől. És a Demon’s Souls Remake pont ezt is teszi. És milyen jól teszi?!

Először is: a Bluepointnak sokkal nehezebb dolga volt ezzel a remake-kel, mint a Shadow-val. A Colossus ugyanis egy sokkal univerzálisabb játék, nem annyira nehéz, és bár még a remake-en is lehetett érezni, hogy játékmechanikailag nem egy mai darabról van szó, simán képes volt arra, hogy akár új rajongókat is szerezzen magának tonnaszám. Ez a remake már teljesen más. Az, aki még sosem játszott soulsborne játékkal, valószínűleg nem pont a PS5 kedvéért fogja elkezdeni, de ha mégis, akkor lehet, hogy agyhúgykövet kap.

Viszont maga a megvalósítás lehet, hogy behúz majd pár új arcot, és pont a csodás fény-árnyék effektek és a sokkal szebben ronda szörnyek miatt fog megpróbálkozni vele, de ez elég valószínűtlen. Így a fejlesztőknek igazából a régi rajongókra kellett számítaniuk, ők viszont már annyi hasonló játékot kaptak az utóbbi 11 évben, hogy nem biztos, hogy vissza akarnak térni a Demon’s Soulshoz, inkább előkapják valamelyik Dark Soulst vagy a Bloodborne-t.

Kockázatos biznisz volt ez, de nagyon bejött a Bluepoint számítása, mivel még az is párás tekintettel nézi majd ezt az egészet, aki egyébként már nem akar beleőrülni a sokadik „You died” feliratba, és kezdeni elölről. Mert ugyebár baromi idegesítő tud lenni, ha az utolsó pillanatban megöl az egyébként egyáltalán nem túlságosan izmos ellenfeled, aztán kezdheted újra a checkpointtól, miközben az összes genya, akit addig legyőztél, feltámad halottaiból, bár még mindig eléggé halottak lesznek.

A Demon’s Souls világa még mindig kellemesen sötét és mocskos, Boletaria még mindig jó hely a halálhoz, a felszabdalt részeit bejárni még mindig kemény, de élvezetes, és nem, a hatodikat továbbra sem csodálhatod közelről. A Bluepoint érezhetően inkább a látványra gyúrt a játékmechanika teljes megújítása helyett, így az eredeti játék minden nyűge benne maradt a remake-ben is. Az összes.

Mert van annak valami bája, ha egy régi rohadék, nem biztos, hogy jól átgondolt pillanat most sokkal szebb formában támad újra, így lesz egyszerre nosztalgikus és friss érzésed, de azért lehet, hogy nem ártott volna ezúttal egy kicsit jobban belenyúlni a régi játékba más szempontból sem. A mozgások ugyanis még mindig elég nehézkesek, persze ez nem bug, hanem feature, csak ezúttal sokkal furcsább érzés tölti el az embert miatta, mint régen. Mivel 60 FPS-sel szalad a játék, ezerszer jobban feltűnik, hogy nehézkes mozogni a főhőssel, de pont ezért nem is érdekel annyira, hiszen annyira folyamatos a mozgás, hogy inkább csodálod a látványt, mint hogy holmi lassú mozgással foglalkozz. Ettől szép ez. Már ha lehet egyáltalán a Demon’s Souls szép.

Vizuálisan mindenképpen lehet, a játék ugyanis csodaszépen néz ki, de azért nem mindig csillan meg teljes fényében a nextgen grafika (bár olyankor is nagyon szép), de amikor megcsillan (főleg főgenyák esetében), akkor nagyot üt. Olyan gyönyörűek az új fény és árnyék effektek, hogy már az önmagában megéri a vásárlást, de amikor meglátsz egy „régi kedvencet” új fényében tündökölni, az abszolút megfizethetetlen élmény.

Gyönyörű a Demon’s Souls remake-je, de ez még mindig nem az a nextgen-feeling, amit az Unreal Engine 5 demójában láttunk, viszont már most is kapargatja az új lehetőségek felszínét, és így is le tudja nyűgözni az embert. De az új játék legnagyobb erénye mégsem csak a grafika, hanem a töltési idők is, amik konktéran megszűntek létezni. Elhalálozásod után máris játékban találod magad, ez pedig egy olyan játékban, ahol a halál a kelleténél többször érkezik, egyszerűen tökéletes.

Az új kezelőfelület ügyes, a karakterkészítő nagyon részletes, akadnak új fegyverek és pajzsok is mindenkinek, aki szereti, de ez itt még mindig ugyanaz a Demon’s Souls, amibe majdnem beleőrültél 11 évvel ezelőtt. A Bluepoint mesterien végzi a felújításokat, és nem most kezdtek el hibázni. A Sony állítólag kész felvásárolni őket, úgyhogy jöhetnek még hasonló projektek, főleg, ha ennyire jók lesznek azok is. Ha sikerült venned PS5-öt, a Demon’s Souls kötelező vétel hozzá.