Jó regényből jó stáb készített jó filmet, de a kultstátuszhoz több kellett.
A Cserhalmi György főszereplésével 1981–82-ben készült Dögkeselyű Munkácsi Miklós Kihívás című regényén alapszik. „Bementem a Filmgyárba, és akkor mondtam, hogy én ezt szeretném megcsinálni. Mondták, hogy miért? Hát mondom azért, mert ez egy fantasztikusan jó írás” – mesélte András Ferenc tavaly novemberben az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amikor bemutatták a negyvenéves film felújított változatát.
Megcsinálta, megcsinálhatta, pedig a kiboruló, rendszer ellen lázadó kisember erősen áthallásos volt a nyolcvanas években. András Ferenc a rendezés mellett a forgatókönyvért is felelt, végül egy noiros beütésű akció-krimit készített a bosszúfilmek klasszikus sablonjaival.
A diplomás, de taxisofőrként dolgozó Simon József (Cserhalmi György) az adósságát próbálja összefuvarozni, amikor meglopják az ezt lefedő tízezer forinttal. A tolvajokat keresve próbálja visszaszerezni a pénzt, ám hamar belátja, hogy ezt a törvények határain belül nem olyan egyszerű kivitelezni, így egyre jobban elkezdi áthágni azokat. Ezek alatt szép lassan ő is szakavatatott alvilági alakká formálja magát, elsajátítva azokat a módszereket és taktikákat, amiknek már komoly áruk is lehet hosszabb távon az életében.
Ettől még lehetne csak egy jó akciófilm, de a Dögkeselyű több annál: a filmnek tulajdonított erények közül számos kifejezetten a szocializmus alatt készült magyar bűnügyi filmek kontextusában nevezhető érdemnek, bár ezek hozzájárulnak ahhoz is, hogy a Dögkeselyű általánosabb értelemben vett műfaji filmként is megállja a helyét.
Olyan korban és kultúrpolitikai közegben készült, melyben komolyan vehető, hiteles bűnügyi filmek nem készülhettek, hiszen – ahogy azt Gelencsér Gábor összefoglalta –
a szocializmus világában nincs jelen a bűn. Ha mégis, akkor a bűnelkövető külföldről érkezik, az ellenséges kapitalista világ ügynöke, vagy 1956-os magyar disszidens. Másrészt a szocializmus világában nincs magánnyomozó, hiszen a bűnüldözés feladatát szervezett és kollektív formában állami testület látja el.
A Dögkeselyű alaphelyzete viszont éppen az, hogy a rendőrség nem látja el a feladatát, s emiatt veszi fel főhőse az igazságosztó szerepét, és a bűn sem külföldről érkezik, hanem bizony úgy tűnik – joggal, de az akkori hatalom számára nem túl hízelgő módon –, hogy szerves része a társadalomnak – írta Réz András róla a Filmkultúrá-ban.
„Nem tudtam, hogy ilyen szenvedélyek élnek a társadalomban” – mondta Cserhalmi tavaly novemberben.
Éltek, ezért a film a maga idején teljesen letaglózta a kritikusokat és a közönséget egyaránt, hisz a szocializmusban készült többi magyar akció-krimihez képest jelentősen maradandóbb és minőségibb jelenetei vannak. Feszült, izgalmas, jó, hiteles párbeszédek, amerikai stílusú vágás és operatőri munka – a Dögkeselyű forgatásánál használtak Magyarországon először a kameraman testére rögzített steadicamet, a Kerepesi úttól induló üldözési jelenete sem csak azért kiemelkedő, mert akkoriban és azóta sem sok hasonlót látunk magyar filmekben. Illetve csak egy nagyon hasonlót, a Totalcar ugyanis 2012-ben újraforgatta.
A filmet 1983-as Berlinálén Arany Medvére jelölték, azt nem, de a közönségdíjat megnyerte, itthon megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját, Cserhalmi pedig a legjobb férfi alakításét. A filmben számos más neves színészünk is felbukkan – Temessy Hédi, Udvaros Dorottya, Pap Vera, Hollósi Frigyes, Ujlaky Dénes (magyar hangja, furcsa módon: Balázs Péter), Blaskó Péter… –, de például Ábel Anita és a később saját bűnügyi vígjátéksorozat-főszerepet is kiérdemlő Gát György.
A felújított filmet február 23-ától vetítik néhány moziban.