Andy Garcia szeme fénye. Meg a miénk is. Dominik Garcia-Lordio valami csodálatos.

Dominik 1983-ban született, faterja pedig már '95-ben bele is vitte a moziiparba, amikor saját főszereplésével készült filmjében, a Kis simli, nagy simli-ben szerzett neki szerepet, mondanánk, hogy innentől nem volt megállás, de ez nem igaz. A következőre ugyanis 2004-ig kellett várni, amikor is a nem túl sikeres Last Goodbye-ban mutathatta meg magát picit Faye Dunaway és David Carradine mellett. Természetesen apja saját rendezésében, az El Tropico-ban is játszott 2005-ben, de az igazi áttörés csak 2012-ben jött össze neki, amikor beválogatták a Magic City-sorozatba, ahol Mercedes Lazaro, a házvezetőnő karaktere hullott az ölébe.

Nem nagyon kapkodnak utána a filmesek, legutóbb Jason Statham Jokerébe került be, ahol elég nagy szerepet kapott, többnyire élt is vele, bár finoman szólva sem korszakos alakításról van szó. Azt viszont meg kell hagyni, hogy Dominik embertelenül jól néz ki, és nagyon nem szeretnénk, hogy azt tegye velünk, mint amit a film maffiatagjával tesz. Ha nem láttad a filmet, nem mondom el, mi az, de egy ollónak köze van hozzá. Ha még nem ismered, mutatunk néhány nagyon jól sikerült fotót, melyek többek között a spanyol GQ-ban jelentek meg. Dominiknak pedig több szerepet követelünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés