Az ESRB végre elvégezte az Assassin's Creed Valhalla korhatár-besorolását, amiből kiderült néhány igen szaftos részlet.

Azon mondjuk nem illik meglepődni, hogy a játék M, vagyis kizárólag felnőtteknek szóló besorolást kapott, hiszen a november közepén megjelenő játékban mégiscsak vikingekkel kell irtani a jónépet.

Ha hiányos a történelmi műveltséged – ne aggódj, mi nem ítélkezünk – akkor is sejtheted, hogy a vikingek nem igazán arról voltak híresek, hogy eszméletlenre csiklandozták az ellenségeiket. Így az ESRB indokolásának azon passzusán sem akadt ki senki, mely szerint „a harcot sikolyok és fröcsögő vér kísérik”.

Ez már csak egy ilyen szakma, ahogy ez az alant látható szösszenet is mutatja:

Az indokolás arra is kitér, hogy a főhős bőrébe bújva hatalmas ivászatokon is részt vehetünk, ami szintén nem mutat túl szép példát az ifjúság számára. (Még jó, hogy magyar viszonylatban ezt megteszi helyettük Bruno és Spacc tesó.) Az már egy fokkal pikánsabb, hogy a besorolást az ESRB szerint a fasz és a pina szavak gyakori használata is indokolja. Talán csak mi voltunk különösen rakoncátlan általános iskolások, de ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy ezeket a cifraságokat mi már 13 évesen is készségszinten használtuk, ha valakit amúgy istenesen el akartunk küldeni a picsába.

Szóval ez így eddig semmi különös, az viszont már érdekesebb, hogy a játékban nemcsak be lehet majd gombázni (ne a pörköltre, hanem a varázsgombára tessék gondolni), de az egyik küldetésben még egy bordélyházba is el kell látogatni, ahol félmeztelen csajok mutogatják majd, honnan jön az anyatej.

Ez azért elgondolkodtató, mert a készítők a megjelenés előtti reklámkampányban komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a főhős nemcsak hímnemű lehet, de a játék során bármikor átválthatunk női karakterre is. A fícsört annyira bepromózták, hogy a fenti videónak simán megcsinálták a női verzióját is, nehogy betalálja őket valami túl lelkes #MeToo-harcos.

Erik(a), a viking

Azért azt érdemes megemlíteni, hogy a történészek szerint a valóságban is harcolhattak nők a portyázó vikingek között, szóval az Ubisoft nem hamisít történelmet, még akkor sem, ha biztonsággal ki lehet jelenteni, a nők ebben a szakmában nem igazán voltak felülprezentálva.

Épp emiatt meglepő, hogy bár a reklámkampány látszólag igyekezett gender-ügyileg kikezdhetetlennek mutatni a produkciót, most mégis kiderül, hogy mindemellett képesek szexuális tárgyakként is bemutatni a nőket.

Kíváncsian várjuk, ezt sikerül-e kiszúrni a mindenhol hímsoviniszta összeesküvést sejtő ultrafeministáknak. Ha igen, akkor nekünk már nincs is más dolgunk, mint...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve