Amikor megtudtuk, hogy a Warner Denis Villeneuve-t bízza meg Frank Herbert kultikus regénye, A Dűne filmadaptációjának megrendezésére, dobtunk egy szaltót örömünkben, hiszen a különleges látásmódú rendező már az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 című filmjeivel is bebizonyította, hogy nagyon érti ezt a műfajt.

A Dűne nagyon nem egyszerű alapanyag, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 1984-ben még David Lynchnek is beletört a bicskája. Az ő filmje középszerű lett, ahogy a később elkészült sorozat is. Igazából a Herbert művéből készült audiovizuális alkotások közül csak a Dune II című számítógépes játékot érdemes kiemelni, mely 1993-ban letette a modern valós idejű stratégiai játékok alapkövét. Szóval Villeneuve felkötötte a gatyáját, fogta a Warner által összeszedett színészeket és Budapestre jött, hogy leforgassa a saját verzióját.

Azt a verziót, aminek végül a pandémia olyan szinten keresztbe tett, hogy még annak ellenére is kérdéses a sikere, hogy egyértelműen ez a legjobb mozgóképes Dűne-feldolgozás, amihez valaha szerencsénk volt. Mert kezdjük a végén:

Villeneuve munkája ha nem is tökéletes, de olyannyira grandiózus és míves, hogy az ember még a popcornt is elfelejti a szájába lapátolni a megtekintése közben.

A sztori az Arrakis nevű sivatagbolygó felszínén bányászható fűszer nevű ásvány körül bonyolódik. A fűszer elképesztő értéket képvisel, hiszen ennek segítségével képes az emberiség a csillagközi utazásra. Az Arrakist sokáig a gonosz Harkonnen-ház uralta, a Császár azonban hirtelen úgy határoz, hogy a bolygót az Atreides-ház fennhatósága alá helyezi. A döntés nyomán aztán elszabadul a káosz, a Harkonnenek nekiesnek az Atreideseknek és ezzel kezdetét veszi Paul Atreides herceg utazása, melyben hatalmas szerepet kapnak az Arrakist benépesítő fremenek.

Aki a fenti szinopszisból arra tippel, hogy az ilyesmit nem lehet gigaköltségvetés nélkül normálisan vászonra vinni, nem téved. Villeneuve-nek szerencsére 165 millió dollárnyi bizalmat szavazott meg a stúdió, így minden együtt volt ahhoz, hogy kapjunk végre egy Star Warshoz fogható filmes mitológiát. A végeredmény végül nem okoz csalódást, de a pandémia és néhány elhibázott döntés miatt most mégis egy hajszálon függ a Dűne sikere.

Történt ugyanis, hogy a világjárvány miatt a film a tervezettnél sokkal tovább pihent dobozban, ami önmagában még nem lenne baj, de sajnos a Warner a mozik bezárása okán tavaly alternatív disztribúciós csatornák után nézett. Ennek eredményeként a 2021-ben bemutatott filmeket egyszerre küldik a filmszínházakba és az HBO Maxre, ami több cím számára is végzetesnek bizonyult. Elég visszagondolni a Fekete Özvegy vagy a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag című képregényfilmekre, melyek épp emiatt az értékesítési politika miatt sültek be a pénztáraknál. Az okok tisztázása nem atomfizika: ha valaki az otthona melegében is meg tud nézni egy alkotást, teheti ezt ráadásul úgy a családja körében, hogy nem kell mindenki számára mozijegyet váltania, akkor anyagi és kényelmi okokból biztosan élni fog ezzel a lehetőséggel. (A torrentezőkről nem is beszélve.)

Az érintett filmek tehát erős hendikeppel indulnak a bevételért folytatott versenyben, ami a Dűne esetében azért iszonyatos teher, mert a Warner valami érthetetlen oknál fogva csak a regény első felét forgatta le, a második rész elkészülését pedig attól tette függővé, hogy az első epizód mekkora sikert arat a pénztáraknál. Ez egyfelől hatalmas baki, hiszen sokkal olcsóbb lett volna egyszerre letudni az egészet. Ha a Warner a folytatás mellett dönt, ismét szerződtetni, majd utaztatni kell a stábot, díszleteket kell építeni és szállítani a felszerelést, amit mind megspórolhattak volna, ha egy szuszra letudják az egészet. Másfelől azt sem sikerült rendesen lekommunikálni, hogy a 2021-ben mozikba küldött Dűne csak az epikus sztori egyik fele, így nagyon sokan totálisan értetlenül fognak felállni, amikor kigyulladnak a fények, ráadásul ezen a ponton még az is kétséges, hogy valaha láthatják a befejezést.

Szóval nem örülünk. Már csak azért sem, mert Villeneuve víziójában élmény elmerülni. Szerepjátékosok érteni fogják, ha azt mondom, hogy a Dűne mitológiája és képi világa talán a Warhammer 40 000 mondakörhöz áll a legközelebb. Egyfajta gótikus sci-fit tessék elképzelni, melyben az űrhajók úgy néznek ki, mintha katedrálisok volnának, a harc pedig nem lézerfegyverekkel, hanem szúró- vágóeszközökkel megy. Az utóbbit egyébként már Herbert könyve is megmagyarázta: a jövő harcosai egy olyan erőtérrel védik magukat, mely a gyorsan közelítő fenyegetést elhárítja, azonban a lassú tárgyakat átengedi.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a film audiovizuális tekintetben kifogástalan, és a színészek játékát sem érheti panasz, bár azt muszáj megjegyezni, hogy a karakterek szó szerint és átvitt értelemben is eltörpülnek a grandiózus díszletek között. Aki most hall először erről a történetről, akár azt is gondolhatja, hogy ez az egész nem más, mint egy sima Avatar-koppintás – melynek sztorija egyébként szintén nem volt túl eredeti –, amibe behoztak egy kis Trónok harcát, hogy ne legyen túl nyilvánvaló a nyúlás. Szóval meg lehet fogalmazni néhány releváns kritikát, de összességében mégis az van, hogy az ember csak ül a székében és tátja a száját, miközben az alkotók az agyát sem akarják kirohasztani a helyéről.

És ezzel ismét vissza kell térnem a címben megfogalmazott ajánláshoz, ezúttal ugyanis nemcsak azért kell szépen elmenni a moziba, mert az a Dűne természetes közege, és mert a film minden egyes képkockája ordít azért, hogy a befogadó a lehető legnagyobb vászon előtt ülve szívja magába az élményt, de azért is, mert egy lélegzetelállító alkotás jövője függ attól, hogy elegen veszik-e a fáradtságot, hogy felálljanak a kanapéról és elvándoroljanak a legközelebbi filmszínházba.

Mindannyiunk érdeke hát, hogy Denis Villeneuve alkotása megkapja az őt megillető figyelmet.

A player szerint

  • Minden elemében grandiózus
  • Audiovizuális tekintetben kifogástalan
  • A karakterekre kevesebb figyelem jut
  • Ez csak a történet fele
Player-méter
8
És ezt olvastad már?
Folytatódik a „Nupagagyí!”, de nem biztos, hogy rá fogsz ismerni a szereplőkre