A Karib-tenger kalózaival a Disney annyira belenyúlt a tutiba, hogy tulajdonképpen az sem számított, hogy a remek első rész után úgy készült hozzá három folytatás, hogy jóformán semmire sem emlékszünk belőlük. Így is kultikussá vált az univerzum, így is termelt annyi pénzt, amennyiben elhajózhatna egy kisebb-nagyobb kalózsereg a halhatatlanságig. A zavaros második és harmadik, majd egy rebootnak szánt, egyébként egész pofás negyedik után teljesen a földbe állt a széria, Johnny Depp botrányai után pedig nagyon úgy tűnik, hogy ha vissza is tér, akkor már női főhőssel, Jack Sparrow nélkül kell újra tengerre szállnunk, aminek valljuk be, az ég világon semmi értelme sincs.

A Disney nem annyira esett kétségbe, fogta magát, és pont azt tette, amit a Karib-tengerrel is: körbenézett, milyen népszerű látványosságai vannak még Disneylandben, és rájött, hogy a Jungle Cruise nevezetűből is simán rittyenthetne egy kalandfilmet, ami ráadásul pótolhatná a Depp kalózkodása után keletkezett űrt.

A baj csak az, hogy a Dzsungeltúra nem tud felérni a Karib-tenger világához, akkor sem, ha nagyon szeretne. Pedig majdnem sikerül neki, de egyszerűen ez az univerzum nem annyira meglepően mesés, nem annyira őrülten kalandos, és ha azzá is válik, akkor meg olyan, mintha már láttad volna. Igen, A Karib-tenger kalózaiban.

A film főhősnője Lily, aki mániákusan hisz egy legendában, mely szerint egy fa virága képes meggyógyítani mindenféle betegséget, ez a fa azonban már nem terem, ráadásul senki sem tudja, hol van, de egy ereklye, egy bizonyos nyílhegy meg tudja mutatni az utat hozzá. Lily ellopja a nyílhegyet, majd testvérével elindul az Amazonashoz, hogy egy térkép és a nyílhegy segítségével felkutassák a fát, csak több probléma is akad. Az egyik, hogy mindössze egy Frank nevezetű hajóskapitányt sikerül összeszedniük, akinek a hajója szakadt, és nagyjából egy szavát sem lehet elhinni, de legalább ő a Dwayne Johnson. A másik, hogy a nyomukban van egy német fazon, bizonyos Joachim herceg (Jesse Plemons), aki szintén magának akarja tudni a virágot, és nem túl kedves. Az meg már csak hab a tortán, hogy bekavar a bulikába néhány elátkozott figura, akik szintén maguknak akarják a nyílhegyet.

Szóval van itt hajó, átok, kígyótestű gonosz, kaland, belevaló női főhős, vicceskedő, de kemény férfi főhős… egyáltalán nem lehet megvádolni a Disney-t azzal, hogy ne próbált volna meg igazi régimódi kalandfilmet készíteni, ami mondjuk úgy, itt-ott megidézi a Karib-tenger világát. Csak hát sehol egy Jack Sparrow. És bizony a Karib-tenger se lenne annyira sikeres a kalóz karaktere nélkül.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy rossz film lenne a Dzsungeltúra, amiben rossz karakterek kavarognak. Dwayne Johnson a szokásosat hozza, és nem is áll neki rosszul ez a karakter, aki még meglepetéseket is tartogat, Emily Bluntról sem pereg le a kalandozó Lily figurája, Jack Whitehall is szerethetően hozza Lily túlvezérelt öccsét, csak hát egyikük sem válhat ikonikus karakterré. Még Jesse Plemons és Édgar Ramírez gonoszai sem.

Ha valóban az volt a cél, hogy egy gigasikeres franchise-t indítson útjára a Disney, akkor a Dzsungeltúrát a karakterein elbukta, de próbáljuk meg ne úgy nézni, mint egy következő fejőstehént, amit mindenképpen kultikussá kellett valahogy tenni. Ez bizony egy egyszernézős, teljesen kellemes, szórakoztató kalandfilm, ami folyamatosan pörög bő két órán keresztül, ami jól néz ki, de a CGI-jal nincs mindig nagy barátságban, és ami közhelyes ugyan, de iszonyúan hatékonyan kapcsol ki addig, amíg tart.

Néha kicsit kínos, néha túlságosan „diznis”, bizonyos értelemben már ezerszer láttad.

De amikor tényleg csak arra vágyik az ember, hogy egy kétórás, kellemesen agyleszívós, kedves kalandfilmet nézzen, ami nem akar mindenáron hülyének nézni,  csak elmondani egy mesét, amibe bele lehet ugyan kötni, de minek, akkor a Dzsungeltúrában megtalálja a számítását. Tényleg olyan, mint egy Disneyland-kaland, mint lesiklani hajóval többedmagunkkal egy precízen kialakított díszletben, néha még talán azt is érzed, hogy rád fröcskölik a vizet, és ehhez még 4DX sem kell.

Nem valószínű, hogy a Dzsungeltúrából lesz a Disney következő nagy franchise-a, de legalább az átlagnál kellemesebb, egyáltalán nem világmegváltó kalandfilmet sikerült kihozni belőle, amire jó beülni a nagy melegben egy jó hideg kólával, és utána nem akarja az ember ütemesen verni a fejét a falba, igaz, jövőre már emlékezni se nagyon fog rá. Néha ez is elég a boldogsághoz.

Fotók: The Walt Disney Company