Nem számíthatsz rá, de a Mare of Easttown valami olyat hajt végre, amit hasonló krimisorozat sosem tudott. Felemel. A padláson is túlra.

Az HBO-nak valahogy minden egyes évben sikerül egy-egy olyan sorozatot bemutatnia, amelyekre nem készül az ember nagyon, aztán valahogy annyira beleivódnak a mindennapjainkba, hogy egyszerűen nemcsak a következő hetek-hónapok beszédtémáit határozzák meg, hanem velünk maradnak akár még hosszú évekig is. A Trónok harca csak egy dolog, ott van még az utóbbi évekből a Csernobil és az Ez minden, amit tudok, most meg az Easttowni rejtélyek, amiről a fene se gondolta volna, hogy nem kifejezetten a mocsokba akar berántani magával, hanem meg akarja mutatni az oda- és a visszavezető utat is.

És ezért iszonyú nagy teljesítmény, amit véghezvisz.

Nem egy egyszerű pokoljárás, nem egy „sima” kisvárosi tortúra, ahol senki sem az, aminek látszik, ahol a rossz még rosszabb, ahol a kegyetlen még kegyetlenebb, és ahol fogalmad sincs, kitől kell félned igazán. Az Easttowni rejtélyek krimisorozat ugyan, de drámaként legalább ugyanennyire erős, a drámát pedig pont annyira sötéten tálalja, ami már bőven ijesztő, de még nem roppan bele az ember teljesen, és hogy a végére egy olyan pontra juttassa el a szereplőit, ahová hasonló sorozat még sosem juttatta.

Az Easttowni rejtélyek fő vonulata végig a gyilkosság marad, illetve pontosabban az eltűnt lányok és a meggyilkolt Erin rejtélye, aki aztán szép komótosan kiborítja az easttowni bilit, hiszen a lány körül úgy gyűlnek a kérdések, mint legyek a lócitromra, és láthatóan senki sem különösebben kedves, amikor a helyi nyomozó, Mare picit belekérdez a zűrös ügyeikbe. És zűrös ügye itt még annak is van, akiről nem is hinnéd.

Easttown egyszerűen pokolinak tűnik, hiszen a benne lakó emberek azzá tették. Szinte mindenki gyanakszik a másikra, a pletykák még a legjobb kapcsolatokat is felőrlik, az meg aztán pláne nem segít sokat, hogy még öngyilkosságok, gyilkosságok és emberrablások is tesznek arról, hogy ne legyen olyan borvirágos a jókedv, mint egy túlvezérelt falunapon.

Hát ki ne őrülne bele abba, ha itt él?

Agresszív tiniktől kezdve a titokzatos papon és a javíthatatlan drogoson át a morcos öregekig mindenki tesz azért, hogy pocsék legyen az élet a városban. Ennek közepén próbál túlélni Mare, akit úgy alakít Kate Winslet, hogy ha azért nem adnak neki oda minden létező díjat, akkor nincs igazság a Földön. Még talán sosem játszott ennyire megtört, kételyekkel teli, mégis erős nőt, de ebből a karakterből úgy látszik, csak ő tudta kihozni a maximumot. Hihetetlen, hogy az ezernyi súlyos drámával megvert életű Mare-t is hány teljesen különböző oldaláról tudja megmutatni úgy, hogy az mindig beazonosíthatóan ugyanaz a karakter maradjon. Lehet depresszív, reményteli, vidám, kétségbeesett, vágyakozó, minden esetben úgy alakít, hogy azt mondod, a rohadt életbe, Kate Winslet eddig is fantasztikus színésznő volt, de ez most valami új szint.

Már ez is bőven elég lenne ahhoz, hogy az ember ledarálja ezt a 7 epizódot, bár tulajdonképpen nem jár jól senki a darával. Az Easttowni rejtélyek ugyanis megterhelő, nem annyira, mint az Ez minden, amit tudok, pedig depresszióért ő sem megy át a szomszédba. Váratlan halálesetek, frusztráció-cunami, zord tekintetek, még zordabb titkok mindenhol, de közben úgy érzed, hogy kínosan ügyel valamire, egyszerűen még akkor sem süllyed annyira mélyre, amennyire süllyedhetne, mintha végig tartaná benned a reményt, hogy minden jobbá válhat még. És ez nem véletlen. De hogy miért, azt finomabb spoilerek mellett tudjuk csak megbeszélni. Szóval:

 

 

 

 

SPOILER

 

 

 

Azt sem nagyon találod ki, ki és miért gyilkolta meg Erint, bár azért nem lehetetlen rájönni, azt viszont senki sem láthatja előre, mire megy ki a játék. Mármint azt, hogy mit akar elérni a sorozat. Nem azt, hogy megdöbbenj, mire képesek az emberek, hanem azt, hogy megmutassa, mi történhet egy tragédiasorozat után, ha a dolgok egyszerre alakulnak szörnyen és jól. Azt, hogyan képes az ember elengedni, továbblépni és embernek maradni.

Bármennyire is hangzik coelhói magasságokból leeresztett üzenetnek az utolsó epizód végén, egy ilyen helyzetet semmi más nem old meg, csak az, hogy kitartunk-e a másik mellett, és hogy szeretjük-e annyira, hogy nem lépünk le, ha esetleg a pokol legmélyebb bugyrába kíván minket. Mindig van esély az újrakezdésre, még egy olyan sötét helyen is, mint Easttown. Még akkor is, ha a legsúlyosabb tragédiák nyomják a vállunkat.

De csak akkor tudjuk őket túlélni, ha esélyt adunk magunknak a feloldozásra, ez azonban túlságosan nehéz, ha az embert teljesen jogosan elnyomja az önsajnálat. Az, ahol ez a sorozat kiköt, azért példaértékű, mert tulajdonképpen megríkat és felemel úgy, hogy nem is feltétlenül arra emlékszel majd belőle, hogyan jutott el a tettesig Mare, hanem hogy Kate Winslet micsoda játékkal érte el azt, hogy átgondold, mit csinálsz rosszul az életeddel.

Mert hát valljuk be, mindenkinek vannak olyan kapcsolatai, amikkel nem igazán tud mit kezdeni, pedig pontosan tudja, hogy rendbe lehet őket tenni. Mindenkinek vannak olyan traumái, amikkel foglalkozni kell, ki kell beszélni őket, mert egy életre megnyomorítanak minket és a környezetünket is. És igen, fel kell menni a padlásra. Nehéz, de megéri.

Az utolsó képkockák biztosan beleégnek a retinádba. Annyira fontos, annyira erős pillanatok azok, amiket ritkán látni sorozatban. Miattuk maradandó élmény az Easttowni rejtélyek. Elhiteti veled, hogy csak egy izgalmas nyomozás lesz a tétje, közben igazi emberekről mesél igazán földhözragadt történeteket barátságról, családról, elengedésről és vágyakról. Hogy közben megmártózik a mocsokban is? Semmi baj, így csak még erősebb az élmény. Az HBO idei kötelező sorozata biztosan a Mare of Easttown. Egy csoda.

És ezt olvastad már?
Két amerikai néző ötmillió dollárra pereli a Universalt, és az indokon ki fogsz akadni