Az Éden Hotel igazi guilty pleasure reality, a Viasat valamit nagyon elkapott vele, a második évad pedig egy fokkal sem lesz gyengébb az előzőnél.

Horváth Éva újra megjelenik irdatlan ruhakölteményében a pálmafák alatt. A madarak csicseregni kezdenek, az élet szép. Már megint a nyakunkon az Éden Hotel. A helyszín ezúttal Mexikó, a lelkesedés és a szereplők izmainak kidolgozottsága viszont a régi. És ez így van jól. Ez a műsor ugyanis még mindig a látszólag buta emberek taktikázásáról szól, van történés bőven, nem néhány teljes agyhalott vergődését nézzük egy mesterségesen felállított villában. A Viasat már az első évaddal belenyúlt a tutiba, a látszólag egy raklap szárított molylepke agyi tevékenységével bíró játékosról gyorsan kiderül, hogy azért nem úgy van az, ők bizony komoly meglepetésre képesek a fődíj, 25 millió forint érdekében. Csak éppen szexelni nem voltak hajlandóak, ahogy azt a csatorna nagyon okosan elvárta volna tőlük. Na de majd most…

Izmos fiúk, feszes lányok, szilikonnal vagy anélkül és Horváth Éva, aki továbbra is úgy néz ki, mint egy felpumpált kacsa. Ő valószínűleg a szerződésében köttette ki, hogy mindig csakis egy számmal kisebb ruhában mutatkozhat a kamerák előtt, mert számára a kötözött sonka-lét a legkielégítőbb a világon. Szíve joga. Éva mintha néhány beszélgetés során lazábbik arcát mutatná, elmosolyodik (már amennyire tud), felszabadultnak tűnik, már-már emberi formát ölt. Mi lesz itt még?

A második évad castingja tökéletesen sikerült. Már a kiválasztás alatt kiderül, hogy ezek bizony továbbra is minőségi suttyók, olyan beszólásokkal, amikből egy pillanat alatt lehet és lesz is szállóige. Ott van például a 22 éves, szilikonfétisű Ádám, aki közli, imádata a műcsöcsök iránt oly’ erős, hogy legszívesebben elmenne a szilikon feltalálójának sírjához, már ha az ember belehalt volna a hatalmas keblek súlyába. Ki is fogja magának a ránézésre pornós, még a lábkörme alatt is szilikonos Nikit, olyan pillantásokat vetve egymásra, amivel kedvenc felnőtt filmjeink szoktak kezdődni. Már várjuk, hogy felsírjon a tenorszaxi is, de az majd valószínűleg csak néhány rész múlva történik meg, addig minden a gatyában marad.

Erős versenyző az első rész legsúlyosabb mondatának járó Arany Fogamzásgátló díjért a 19 éves Peti, aki kiválasztja magának a 22 éves pozsonyi Noémit, majd közli, hogy „úgy gondoltam, hogy egy szlovák csajról van szó, bíztam benne, hogy valamivel más lesz, mégiscsak egy külföldi”! Kérem? Noémi sem rest, rákontráz a csajok között azzal, hogy egyik srác sem igazán jön be neki, szóval "nem esett teherbe". Majd fog…

Szorosan mögöttük halad az egyébként teljesen értelmesnek, és emellett nagy játékosnak tűnő jómunkásember, Gábor, a nagykanizsai 35 éves ács, aki mellékállásban csakis modellként dolgozhat ilyen kinézettel. Nem ő esélyes a megtisztelő díjra, hanem választottja, a 26 éves Anikó, aki többször is közli, hogy odaadó, vélhetően ezzel orális képességeire próbál utalni, sok sikerrel. Gábor a kiválasztásnál felteszi a kezét, Anikó előlibben a paraván mögül, majd közli, hogy ő tulajdonképpen Fétis Ádámot, vagy Gábort választaná. Szólnak neki, hogy Gábor van, nem kap mást, ő viszont mégis Ádámhoz megy oda lányos zavarában, és próbálja nyakába akasztani a piros sombrerot. Káosz. Semmi baj, majd meglesznek egymásnak valamikor a jövő héten.

Előkerül a 23 éves hosztesz Edina, eltakarva a paraván mögött, az első hozzá intézett kérdés a mellbőségére vonatkozik. Még jó, hogy nincs második kérdés. Peti, a külföldi-specialista közli is, hogy egy alig látható árnyékból egy mondat után be tudja lőni a karaktert. Egy igazi mentalista. A 19 éves autószerelő Krisztián bevállalja a lányt. Az erősen válogatós, 25 éves Máté megkapja az egyetlen csajnak látszó tárgyat, aki senkinek sem kell, nem véletlenül, a 20 éves Kíra csakis idegesítésből diplomázhat a főiskolán, és az is kiderül róla, hogy két helyen dolgozik, az egyik a diszkó, a másik egy marketing cég. Hmmmm…

Hogy kicsit megbonyolítsuk a helyzetet, jön még két arc, titkos küldetéssel. Az egyikük Tamás, az olaszliszkai zenész, akinek első feladata, hogy észrevétlenül elvegyüljön egy eredeti mariachi bandában. Emberünk kb. olyan minőséggel tudja teljesíteni a feladatot, mintha egy zsiráfnak kellene észrevétlennek maradnia egy hangyabolyban. A másik versenyző a 22 éves Adrienn, aki állítólag modell, biztos a Vakföldén, mert ilyen kinézettel és stílussal egy ország sem küldené jó szívvel kifutóra. Feladata az, hogy elcsábítson valakit, de csúnyán hoppon marad, sőt, még az is kiderül, hogy két srác már találkozott vele a sötét, de nem túl távoli múltban. Mily’ meglepő, egyiküknek sincs jó véleménye róla. Pedig olyan jó asszonynak tűnik.

A kezdő szereplőgárda tehát már most megér egy misét, és elképzelni sem tudjuk, mi jöhet még. Már az első este majdnem egymásnak feszültek a testek, máris megvan a kötelező részegünk Máté személyében, aki alig talál be a szobájába, van egy ősribink, plusz egyelőre kiaknázatlan lehetőségek a többi szereplőben. Minőségi suttyók. A legjobbak a legrosszabbakból. A Viasat ügyesen viszi tovább a vonalat a szereplők kiválasztásával, szinte akarjuk, hogy megszólaljanak, hogy már megint valami eszelős nagy baromság essen ki piciny ajkaik közül, ez pedig a pilot alapján meg is fog történni, elég sűrűn. Hogy ezúttal több szex lesz-e, mint az első évad alatt, még nem tudni, de majd kiderül, milyen hatással van a tequila a Hotel szexuális életére. Szóval ebben a házban semmi sem változott. Igazi guilty pleasure szórakozás lesz ez is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak

Havas tájakat kerestünk, a Magas-Tátrában meg is találtuk

Szeretsz utazni és érdekelnek a legújabb utazási trendek? Mondjuk, hova kell kilátogatnod!

További cikkeink a témában
Havas tájakat kerestünk, a Magas-Tátrában meg is találtuk
Hirdetés