Az 1993-as klasszikust gyakorlatilag már mindenen futtatták, aminek van kijelzője, mégis, ha tegnap valaki azt mondta volna, hogy egy terhességi teszten is meg tudja moccantani a játékot, simán ráhúztuk volna a kényszerzubbonyt.

És tessék:

Teljesen jogos a kérdés, hogy ezt mégis hogy a brébe sikerült összehozni, hiszen a terhességi tesztek alapesetben még csak kijelzővel sem rendelkeznek. Egy apró ablakban jelenik meg az örömteli (vagy épp sajnálatos) információ, miután az alany megpermetezte az erre szolgáló felületet.

Nos, emberünk programozó, és egy annyira fancy terhességi teszttel kezdte el a mókolást, amire a gyártó nem átallott rápakolni egy 128×32 pixeles monokróm kijelzőt, ez pedig már pont elég ahhoz, hogy totál kezdetleges formában mutasson egy kis Doomot.

A Foone becenevű programozó persze csalt egy kicsit és kicserélte a kijelző mögé gyárilag pakolt technológiát, vagyis ha nagyon kukacoskodni akarnánk, akkor mondhatnánk, hogy a terhességi teszt igazából nem képes futtatni semmilyen játékot... na de miért is kukacoskodnánk, amikor a videóban pont ez történik, és ez akkora mindfuck, hogy kérdezősködés helyett inkább csak csendben emészgetjük a láttottakat.

Felkészül a ceruzaelemes vibrátor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Menyemre ütök magyar előzetesében Bekur még mindig rohadt ciki

Egy hét alatt több mint egymillió dollárt keresett az Amerikai pite Nadiája az OnlyFansen

A héten már otthon nézheted az év egyik legjobban várt romantikus filmjét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.