2017-ben kerültek először forgalomba a szuperfekete festékek, melyek képesek a szemmel látható fény 99 százalék feletti részének elnyelésére.

Ha egy ilyennel festesz le valamit, azt megfosztod a harmadik dimenziójától. Na jó, erre természetesen nem lehetsz képes, de a szuperfekete festékkel lefestett objektumok látszólag elveszítik az éleiket és a kiterjedésüket, csak egy fekete folttá válnak az emberi szem számára.

A többféle, kereskedelmi forgalomban is kapható szuperfekete festék közül a Musou Black nevű terméket rendelte házhoz a The Action Lab nevű YouTube-csatorna műsorvezetője, majd miután a kedves párja a háttérből egyértelműve tette, hogy a közös hálószobájuk nem lesz ilyennel kifestve, eszkábált egy aprócska szobát és annak esett neki.

Az eredmény egészen túlvilági lett. A kis helyiség a szuperfekete falakkal olyan lett, mint egy mini fekete lyuk. A szobában gyakorlatilag megszűnt a szórt fény és az ott lévő objektumoknak azon felületei maradtak csak láthatóak a villanyégő felkapcsolásakor, melyekre közvetlenül rávetült a lámpa fénye.

Érdemes megnézni, hogyan nézett ki a szoba a festés előtt és után ugyanazzal a fényforrással.

Látványos kísérlet, mely biztosan elvette még a leggothabb goth kedvét is attól, hogy ilyen festékkel dekorálja ki a hálószobája falait.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés