Szomorú és aggasztó hír érkezett a kétszeres Oscar-díjas Gene Hackmanről, akit a legtöbben a Francia kapcsolat Jimmy "Popeye" Doyle-jaként ismerhettek meg.

A Santa Fe megyei seriffje, Adan Mendoza által is megerősített hír szerint a 95 éves színészt és 63 éves feleségét, Betsy Arakawát tegnap este holtan találták Santa Fe Summit-i otthonukban. Bár az első információk nem említenek idegenkezűséget, maga a tény aggasztó lehet, különösen, hogy a sheriff azt is megjegyezte, hogy a házaspár kutyája is elpusztult.

A sajtó kérdésére Mendoza elárulta, hogy jelenleg házkutatási parancsra várnak, melynek lefolytatása mindenképpen szükséges a haláleset kivizsgálását célzó eljáráshoz.

Hackman már jó ideje visszavonult a filmezéstől. Első Oscarját a már említett Francia kapcsolat című filmért kapta, majd Clint Eastwood Nincs bocsánat című mozijáért 1992-ben ismét díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia. A művész igen komoly filmográfiával büszkélkedhetett, egy időben pedig mindenkinek azonnal az ő arca ugrott be, ha egy újabb filmbe kerestek egy nagy hatalmú gonoszt.

Bízunk benne, hogy a halálesettel kapcsolatos vizsgálat eredménye nem tartogat semmilyen további hírértéket!

Nyugodjon békében!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.