Az Oumph! nevű svéd étteremlánc úgy döntött, hogy reklámcélokból áthágják a végső tabut. Nem kell nyugtatóért nyúlnod! Valójában növényi eredetű húspogácsáról van szó, szóval ennél nagyobbat nem is lódíthattak volna.

Hovatovább, a cégnek igazából egyetlen olyan terméke sincs, amiben állati eredetű húst használtak volna fel, hiszen náluk kizárólag növényi alapú termékek kerülnek fel a menüre. Az emberhús ebben az esetben szójából, gombából, gabonafehérjéből, illetve növényi eredetű zsírokból és fűszerekből készült.

A kampányhoz forgattak egy olyan filmet, amit megnézve még egy húsevőnek is megjönne a burgerhez az étvágya.

A különleges szendvics október 30-án lesz megkóstolható egy stockholmi étteremben, és a remek ötlet miatt mi simán betippelünk egy néhány kilométeres sort az étterem ajtaja előtt.

A cég fejlesztési managere elmondta, hogy nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, milyen ízű lehet az emberhús, de a szendvicsbe pakolt pogácsának a textúráját úgy tervezték meg, hogy az minél jobban hasonlítson erre. A céljuk a halloweeni rémisztgetés mellett az volt, hogy bebizonyítsák, bármilyen húskészítményt meg tudnak csinálni kizárólag növényi alapanyagokból.

Kóstolnád?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés