A TikTokon az elmúlt napokban nagyon trendi lett a téma, hogy Eminem állítólag a kétezres évek végén a toxikus kapcsolatokat népszerűsítette. A TikTokon, ahol amúgy tombolnak az emberi értékek. (Apu röhögő vakbele vagyok.)

Már helyből abszurd, hogy egyesek tíz év távlatából akarnak sorokra szedve újraértelmezni egy olyan dalszöveget, aminek egyébként sztorija, kontextusa van, az pedig már csak a ráadás, hogy a nyafogók az így összehányt narratívával egy olyan zenészt kezdenek ekézni, akinek az előadói karrierje régebben kezdődött, mint ahogy ők megszülettek.

A hisztizők ugyanis ebben az esetben a cancel kultúra, vagyis a Z generáció – az angol nyelvű sajtóban már előszeretettel nevezik őket zoomereknek – azon jeles tagjai, akik ma már készségszinten alkalmazzák fegyverként a közösségi médiát, a kipécézett áldozatoknak pedig a legtöbb esetben még a fellebbezés lehetősége sem adatik meg.

A TikTok (és az Instagram) egyébként is tömegekkel hitette el, hogy az ember már attól tartalomgyártó, hogy bikinire vetkőzik és pucsítva-csücsörítve eltátog egy Britney Spears-dalt, szóval ha így nézzük, nem is kell csodálkozni azon, hogy sokan nem tudnak a helyiértékén kezelni egy olyan dalt, ami egyébként pont az ellenkezőjéről szól, mint amit ezek kihallanak belőle.

A social shaming Eminem Love The Way You Lie című száma miatt szökkent szárba néhány hete, mivel valakinek szemet szúrt, hogy ebben a dalban ilyen dolgok hangzanak el:

Ha még egyszer megpróbál elhagyni, az ágyhoz kötözöm és felgyújtom a házat.

Ha nem ismerted a dalt, hidd el, soha nem késő meghallgatni!

A műértő közönség pedig erre rá is ugrott, mint mocsári troll az elütésre, és sajnos senki nem ült le a dalszöveg miatt habzó szájjal hashtagelő zoomer mellé, hogy kisfiam, próbáld már meg értelmezni, miről szól ez a szám!, így addig erősödtek az Eminemen a korrektséget számon kérő hangok, míg végül maga a sztár válaszolt a háborgóknak. A dal egyébként valóban egy abuzív kapcsolatról szól, de igen komoly logikai ugrás kellett ahhoz, hogy valaki azt szűrje le belőle, az előadó a kapcsolati erőszakot kívánja népszerűsíteni.

Eminem válaszában nem is volt köszönet.

A Grammy- és Oscar-díjas zenész ugyanis nem kért bocsánatot – tegyük hozzá gyorsan: már miért is kért volna? – helyette pénteken közzétette Tone Deaf című dalának klipjét, melynek egy részletét a Twitteren is megosztotta.


A posztban a szöveg két sorát is kiemelte, így teljesen egyértelmű, hogy emberünk ezzel válaszolt a hisztizőknek:

Akkor sem hagyom abba, ha beleőszülök (Tök süket vagyok), mert ők sem állnak le, míg el nem lehetetlenítenek.

Itt egyébként Eminem a cancel szót használja, amit ebben a kontextusban nagyon nehezen lehet magyarra fordítani. A lényeg, hogy a sztár ezzel azt érzékelteti, hogy tisztában van vele, hogy a cancel kultúra önjelölt inkvizítorai meghirdették a vadászati idényt, de ha rajta múlik, tőle nyugodtan elmehetnek a picsába.

Ha engem kérdezel, már csak ezért is járna neki egy újabb Grammy.

(via)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában