Ahogy karácsony előtt végigfutottam a friss menüt annál a két streamingszolgáltatónál, amelynek minden hónapban odaadunk egy kevés pénzt és egy csomó időt, hamar egyértelművé vált, mi lesz az a két sorozat, amivel elbúcsúzok 2023-tól, és nekivágok az új évnek.

Gyilkosság a világ végén (Disney+)

Hét epizód egy Elon Musk-klón izlandi luxusszálloda-óvóhelyén rejtélyes gyilkosságok között, valamint nyolc rész a kora újkori lengyel és litván urak és jobbágyok paródiafiguráival. Pont elég lesz ennyi, és külön öröm, hogy nem tudok rákattanni (megint) valami végeérhetetlen sokévados izére, mert ezekből nincs több rész. Sajnos.

Csak most jött ki az utolsó epizód, de én már sejtem, ki gyilkolássza a világ elitjét az izlandi télben!

Igazság szerint ezzel a minisorozattal meg se vártam a karácsonyt, de amikor pár hete az első egy-két epizód után észrevettem, hogy az utolsó részt csak december 19-én élesíti a Disney, leálltam, hogy ráérek majd tényleg az év legvégén befejezni a sztorit. A Gyilkosság a világ végén-ben akad ugyan sztereotip karakter, szál, helyzet gazdagon, de ahogy a klasszikus sorozatgyilkosságok után nyomozó szerelmes tinik előtörténete, majd pár évvel később, már a mi jelenünkben a világtól megcsömörlött, enyhén megbolondult techvátesz, a 3D-s emberi megjelenítéssel is felruházott AI-entitás és még egy csomó archetipikus, mégis érdekes figura sorsa időben és térben is izgalmas módokon összekapcsolódik a látványos, fagyos tájban, az nagyon is különleges.

Azért nem lehet eltagadni, hogy nem egy őseredeti történet ez. Sok kalandregényt, krimit felidéz a dúsgazdag, excentrikus világ ura, aki elviszi az általa érdekesnek tartott embereket egy világtól elzárt helyre, hogy aztán hullani kezdjenek, mint a legyek. Agatha Christie Tíz kicsi etnikumja azonnal beugrik, későbbi globális bestsellerek tucatjai is tükröződnek a sztoriban, magyar aggyal pedig még Leslie L. Lawrence-regények tucatjainak alapállása is eszünkbe juthat. Pedig bármennyire regényszerű is, a filmnek nincs konkrét könyvalapja. Az író-rendezőpáros, Brit Marling és Zal Batmanglij ugyanúgy egyből a sorozat műfajában alkotta meg ezt a művet is, mint korábban a netflixes The OA-t.

A lassú, de ritkán unalmas történetvezetés és a látványvilág, a sokszor a történetnél is kimunkáltabban megkomponált képek itt is megvannak: ezek akkor is ébren tartanak, amikor a cselekmény kevés lenne ehhez. Hangulatában az új sorozat tényleg nagyon emlékeztet a készítők korábbi, kicsit misztikus, kicsit sci-fis alkotására. Amikor pedig Brit Marling szereplőként is feltűnik, végképp úgy érzi az ember (már ha látta és élvezte a The OA-t), hogy a világ végén ő maga is ismerősök között keresi a gyilkost.

Ami zavar: bár a high-tech vonalat többnyire remekül elkapja, néha butuskán túltolja a sorozat. Ahogy az AI-jal beszélgetnek az emberek, többnyire ötletes és realisztikus, párszor viszont a némi műszaki érdeklődéssel megáldott huszonegyedik századi nézők kínos feszengéssel kell, hogy kibírjanak túlmisztifikált hekkelgetéseket, komolytalan sci-fi-varázslatokat. Hasonló a helyzet az érzelmek, emberi kapcsolatok terén is. Kapunk mély és megindító drámákat, aztán néha szembejön egy érthetetlen hülye gesztus valamelyik amúgy koherens szereplőtől, amit cipőkanállal préseltek be a sztoriba a cselekmény kedvéért. De sebaj: így is izgalmas, érdekes, átgondolt és szép sorozat a Gyilkosság a világ végén, megéri a ráfordított időt.

1670 (Netflix)

És most valami egészen más:

A lengyelek is csináltak egy Gyalog galopp-ot, csak ennek folyton utána kell olvasnom a Wikipedián.

Jan Pawel Adamczesky, az 1670-ből hozzánk szóló narrátor-főhős ebben az abszurd áltörténelmi sorozatban közvetlenül a nézőnek, illetve a kamerának beszélve mutatja be sárban tocsogó lengyel birodalmát. A mi Pató Pálunkra erősen emlékeztető mentalitású, de humorosabb és ambiciózusabb nemes úr nem kevesebbet tűzött ki élete céljául, minthogy a leghíresebb János Pál (Jan Pawel) legyen! Persze tudjuk, hogy ez nem jön össze neki, de sebaj, még így is híres lengyel lehet belőle! Simán van helye a nemzetközi streamingtérben is ennek a szatirikus, nemzeti önironikus, bár legtöbbször simán csak vicces alkotásnak.

A szinkronos teaser sajnos egyáltalán nem adja ki, mennyire jól emészthető, kellemesen lassú ritmusban jönnek a váratlan poénok, és szerintem érdekesebb, szórakoztatóbb, hangulatosabb is eredeti (lengyel) nyelven nézni magyar felirattal ezt a kedves nemzeti öngúnyolódást, de azért mutatom, hogyan promózza nálunk a Netflix az 1670-et:

Miután belenéztem az első részbe, körülbelül három perc kellett hozzá, hogy egy csomó szempontból érdekelni kezdjem ez a bugyuta, aranyos izét. Mennyire tudnak röhögni a lengyelek a saját, cseppet sem vidám történelmükön? Milyen, számomra ismeretlen nemzeti relációk vannak ott az északi-balti kultúrkörben: mi a mócozás, sógorozás, tótozás lengyel megfelelője? Vajon felbukkanunk-e majd mi, magyarok is a poroszok, oroszok, svédek, litvánok, szarmaták, kozákok mellett? Mik voltak a valós történelmi események akkoriban a lengyeleknél? Tartható-e az első, 36 perces epizód cseppet sem feszített, de azért haladós tempója még nyolc részen át? És persze a lényeg: mi lesz a következő váratlan abszurd kiszólás, kép, vicc, hülyeség?

Ja, hogy Jan Pawellel mi lesz? Hát az egyáltalán nem fontos. Sztorit keresni ebben az alkotásban ugyanolyan tévedés lenne, mint a Miracle Workers/Csodatévők középkori epizódjaiban lett volna. Mert amúgy leginkább nem is a Gyalog galopp, hanem ez a (rész)sorozat az, ami a kamutörténelmi jelenetek tükrében betorzítva megmutatott mai abszurd valóságon röhögős komédiák közül legelőször beugrott az 1670-ről. Azt láttad? Na, ha az tetszett, ez is fog!