Az EXIT Festival egy egészen fura szerzet. A Szerbiában található Péterváradi Vár területén megtartott rendezvényre a belépődíj nagyjából ötéves lemaradásban van a közép-európai fesztiválok áraihoz képest, a színvonal azonban egészen mást tükröz.

Tavaly nyáron ez volt az első európai nagyfesztivál, melyet a szervezők a pandémia ellenére is össze tudtak hozni, megünnepelve az annuális rendezvény 20. születésnapját. Idén, a világjárvány elcsendesedésével minden egy kicsit nagyobb és hangosabb lesz, amit az egészen elképesztő lineup is hatékonyan kommunikál.

Mutatjuk, az eddigi bejelentések alapján kiket lehet megnézni július 7. és 10. között:

Az EXIT-et egyébként két évtizednyi történelme alatt kétszer is megválasztották Európa legjobb nagyfesztiváljának, ami nemcsak a különleges újvidéki helyszínnek köszönhető, de annak is, hogy a szervezők hihetetlen érzékkel terelgetik össze a zenei élet jeleseit, ami már csak azért is elismerésre méltó, mert az early bird bérlet ára még idén is megáll 35 500 forintnál.

Ha ránk hallgatsz, idén elmozdulsz egy kicsit déli irányba, mert ezt az élményt nemigen kapod meg máshol ennyire pénztárcabarát áron.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve