Ha azt mondjuk, politikailag nagyon nem korrekt animáció, valószínűleg a legtöbbeknek rögtön a South Park után a Family Guy ugrik be.

Seth MacFarlane sorozata az évek során kapott már hideget-meleget, többször is megpróbálták eltörölni, és az alkotók postaládájába is rendszeresen érkeznek felháborodott hangú levelek, amikor a szériában eleresztenek egy-egy meredekebb viccet. A show-nak a Szülői Televíziós Tanács (Parents Television Council, azaz PTC) nevű amerikai non-profit szervezet a legnagyobb ellensége, mely az első évad idején még egy kampányt is hirdetett, arra buzdítva az amerikaiakat, hogy írjanak leveleket a Fox csatorna vezetőinek a széria betiltását követelve.

Mivel a Family Guy hajlamos bármiből és mindenből viccet csinálni, többször előfordult már, hogy fontos közéleti személyiségek szólaltak fel a sorozat humora ellen. 2010-ben például felbukkant az egyik epizódban egy Down-szindrómás karakter, aki saját bevallása szerint Alaszka előző kormányzójának a lánya, ami egyértelmű utalás volt Sarah Palinre, akinek az egyik gyermeke valóban ebben a rendellenességben szenved. Végül Palin is megszólalt az ügyben, kegyetlen, kőszívű embereknek nevezve az alkotókat.

A show körül tehát időről-időre beindul a zúgolódás, de ennek ellenére a Family Guy töretlen népszerűségnek örvend. Korábban persze előfordult, hogy a produkcióban résztvevő művészek elnézést kértek egy-egy durvább poénért, de most a Joe Swanson nevű karakter hangját adó színész-humorista, Patrick Warburton (a fenti főképen) elmondta, hogy ő soha többé nem lesz hajlandó erre.

Peter Griffin (balra) és Joe Swanson

Warburton a Foxnak adott interjúban így fogalmazott:

Régebben többször is bocsánatot kértem, amiért benne vagyok a Family Guy-ban, de ezt soha többé nem fogom megtenni, mert egy szörnyű szatíra lett ez a világ. Mindenki túl komolyan veszi magát...

Aztán hozzátett még valamit, amivel jobban nem is tudnánk egyetérteni:

Szükség van a humorra az életünkben, ahogy szeretetre és elfogadásra is. Ennyire egyszerű.

Érdekes adalék, hogy Warburton édesanyja a már említett PTC tagja, és 2011-ben azt mondta, hogy a Family Guy-hoz hasonló sorozatok az erkölcsösség pusztulását okozzák, így ő speciel nemigen díjazta fia idézett kijelentését. Annyira nem, hogy ő maga ismerte be, hogy folyamatosan arra bátorítja a fiát, hogy végre hagyja ott a sorozatot.

Bár erre a jelek szerint nem fog sor kerülni, azért az igyekezete nem marad hatástalan. Egyszer például a fia már megtagadta a közreműködést egy olyan epizódban, melyben elhangzott egy nagyon durva poén a kereszténység kontójára.

Ez is érdekelhet:

Szabályosan fájt nézni ezt a mélytorkozást, de aztán rájöttünk, mire megy ki a játék

Amikor először szembejött velünk ez a videó, legszívesebben kiütöttük volna a zoknijából a srácot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A magyar rendőr nemigen tud számolni, de legalább gyorsan hülye

Befutott a Mi vagyunk Azahriah első előzetese

Itt az első kép David Corenswet Supermanjéről, és végre elhallgathatnak a panaszkodók

További cikkeink a témában