És igazából a Far Cry 6-tól is pont azt kapod, mint az előző eresztéstől. Mármint játékmenet szintjén, mert a helyszín és a sztori természetesen teljesen új, és igazából ez az, ami miatt a hatodik epizódot megvettük tokkal-vonóval.

Ezúttal egy képzeletbeli karibi szigetcsoportot kormányzó diktátor ellen kell felkelést vezetni gerillaként, Yara szigete pedig annyira jól sikerült, annyira átjön a hangulata, hogy nekünk azonnal a harmadik epizód trópusi helyszíne jutott az eszünkbe, ami bizony dicséretnek sem utolsó. A főgonosz személye is méltó a korábbiakhoz, sőt, Giancarlo Esposito alakításában Antón Castillo alakja igazából csak a már említett harmadik rész Vaasához fogható. Emlékezetes szemétláda, aki egy olyan vegyület segítségével termeli a Yara fő exportcikkeként funkcionáló gyógyszert, ami tömegesen betegíti meg a sziget lakosságát.

Emiatt aztán elégedetlenkedő honpolgárból is akad rendesen, akik közül a határozottabbak fegyvert fognak, és szembeszállnak Castillo hadseregével. A főhős az egyik legkeményebb gerilla, vagyis az irányításod alatt az válik belőle, akinek csupán annyi a dolga, hogy egyesítse az ellenállókat, és végső csatába vezesse őket a fővárosban trónoló zsarnok ellen.

A sztori így alapjaiban arról szól, hogy a sziget egyes területeit uraló gerillacsapatoknak el kell nyerned a bizalmát, majd a segítségükkel le kell győznöd az adott terület rosszfiúját, mígnem a főgonosz ki nem fogy a támogatókból, amikor is végre elindulhatsz a rezidenciája felé.

Ez persze csak a történet váza, hiszen jó nyílt világú akciójékként a Far Cry 6 is teleszórta a gigantikus térképet mellékküldetésekkel, gyűjtögetnivalókkal és alternatív időtöltésekkel. Ha ez a fétised, ezúttal sem kell izgulnod, mert a szigeten tonnányi tennivaló akad a fő történetszálon túl is. Az időmilliomosok hosszú órákat tehetnek bele abba, hogy állatviadalokon vesznek részt (ez ellen már ki is kelt egy rakás állatvédő szervezet), ellenőrzőpontokat támadnak meg, teljesítik a szigetlakók apró-cseprő kéréseit, vagy csak simán pecáznak egyet a parton.

Szóval a sorozat legújabb iterációja ilyen téren sem tagadta meg az elődöket. Ami viszont már újdonságként értékelhető, hogy a karibi hiánygazdaság okán elképesztő fegyvereket lehet sufnituninggal előállítani. Ezek nemcsak látványosak, de a készítők láthatóan nem sajnálták a beléjük fektetett kreatív energiákat. Már egy hangtompító megvalósítása is elmés, és akkor még nem is beszéltünk az olyan gyilkoló eszközökről, mint a lángszóró vagy a tűzijátékvető. Aztán ott vannak az úgynevezett Supremo hátizsákok, melyeket amolyan ultimate shotként lehet megereszteni, amikor állig ér a gebasz. Természetesen ezek mindegyike moddolható, szóval az önjelölt fegyverkovácsok is összetehetik a kezeiket.

Hiába a látványos arzenál, ha a pusztító eszközöket nem élmény használni, de nem ez az a pont, ahol a játékosok elkezdhetnek panaszkodni, a gunplay ugyanis ebben a Far Cry-ban is elképesztően élvezetes. Minden csattan, dörren, robban, a torkolattüzek szétszaggatják a tévédet, a visszarúgás kiüti a kezedből a PlayStation 5 kontrollerét, és még az ellenfelek sem teljesen idióták, szóval ezen a téren is jár a piros pont a készítőknek.

Ha a grafikát nézzük, akkor már nem kell felnyúlnunk a legfelső polcra szuperlatívuszokért, a játék ugyanis simán csak remekül néz ki, de nem ezzel fogod promózni, hogy mit tud az újgenerációs konzolod. Már csak azért sem, mert konzolokon hiányzik a sugárkövetés, de még ezzel együtt sem kell szégyenkeznie a produktumnak. Bár PS5-ön előfordul itt-ott screen tearing, cserébe viszont a képfrissítés soha nem szalad 30 alá.

Megint le kell írnom, hiszen ha erről a játékról van szó, az ember igazából csak ezzel tudja summázni a véleményét: a Far Cry 6-ot lényegében csak a körítés különbözteti meg az előző epizódtól. Ugyanazt a játékot kapod, csak most máshol kell ugyanazt csinálnod, mint korábban, szebb, nagyobb, hangulatosabb formában, kevesebb technikai malőrrel. Az Ubisoft biztosra ment.