A Far Cry 5-öt mi kifejezetten szerettük, úgyhogy nem találtunk semmi kivetnivalót abban, ha folytatást akartak kihozni hozzá, mert szívesen elidőzünk még Hope Countyban, akkor is, ha ez a Hope County már nem az a Hope County. John Seed ugyebár egy atomkatasztrófára figyelmeztetett mindenkit, ami az előző rész végének egyik lehetséges befejezéseként meg is esett, a New Dawn pedig megnézi, hogy mi is történik ez után a bizonyos atomkatasztrófa után.

A táj kissé átalakul, a romok felett utat tör újra a természet, élénk színű virágok borítják a gyönyörű tájat, vadállatok rohangálnak mindenfelé, magyarul még leromboltságában is szebb lett, mint valaha, pedig eddig sem volt csúnya. És itt jön elő a játék legnagyobb erénye: Far Cry-játék ilyen gyönyörűen még nem festett. Egyszerűen képtelenség nem tátott szájjal bámulni a színeket, a teljesen földöntúlian gyönyörű tájat, ami egyszerre hozza egy jobb posztapokaliptikus film hangulatát, és egy hippibuliét.

Mert tulajdonképpen olyan ez, mint egy Mad Max-sztori, egy elpusztult világban próbál meg életben maradni egy kisebb-nagyobb embertömeg, az új benzin, az etanol a legnagyobb érték, amit minden áron meg kell szereznünk a fejlesztéseinkhez, de persze nem csak ezt a nyersanyagot, hanem ezernyi mást is, ami azt jelenti, hogy továbbra is fejvesztve fogunk lootolni a nyitott világban. Lootolni és craftolni is, akár fegyvereket is összepakolhatunk, vagy járműveket gyárthatunk, amelyeket a garázsokból előhívhatunk.

De még mindig az aki kapja, marja-elv alapján működik a világ, magyarul ha az utunkba kerül egy nem annyira őrzött, vagy egy eléggé őrzött autó/motor/helikopter/bármi, amelynek tulajdonosát a fegyvereinkkel jobb belátásra tudjuk bírni, akkor a miénk. Viszont pont ezen a téren egészen szépen meghaladja a játék a korábbi Far Cry-játékokat, mivel a világban spontán módon elég érdekes dolgok történnek, amik eltéríthetnek egy-egy küldetéstől is.

Az égből egyszer csak mindenféle földi jót tartalmazó ládát dobhatnak le, amelyre persze az ellenfeleink is megjelennek, de akár szembe jöhet velünk egy rabot szállító autó, vagy egy nyersanyaggal teli kamion, amelyet megéri eltulajdonítani, majd felnyomni, mivel tele van olyan cuccokkal, amelyek később még nagyon értékesek lehetnek.

A történet egyébként mintha kicsit ismerős lenne, igen, már megint gonosz vezetők és csapatuk ellen kell felkapni a fegyvert. Ezúttal az atomháború után egy ikerpár, Mickey és Lou kaptak magukhoz minden hatalmat, a két nő pedig annyira kegyetlen, hogy hordájukkal, a Highwaymennel együtt nagyjából megállíthatatlan tényezőként uralkodnak Hope Countyn. Már a játék elején találkozunk velük, ahol kiderül, hogy bizony nem a két Lottihoz van szerencsénk, némi vérontás után aztán megint egyedül találjuk magunkat a vadonban, ami továbbra is nagyon élő és gyönyörű, na meg persze halálos, ha nem vigyázunk.

Még mindig nagyon megéri lopakodni, de persze zárlatos Rambóként is neki lehet menni az ellennek, főleg, ha jól osztogattuk magunknak a játékban megszerezhető képességeket. A fejlődési rendszer egyszerű, mint a faék, elkölthető pontokat kapunk, amelyeket beválthatunk mindenféle remek dologra, akár több lőszer vagy több fegyver magunkkal hordhatóságára, vagy távcsőre, esetleg siklóruhára.

És itt képbe lép valami, ami egyszerűen már annyira szembeötlő, hogy arra szavak sincsenek. A Far Cry szépen megy el a Just Cause irányába. Lassan, de biztosan kanyarodik felé, viszont egyelőre nem akar mindent ész nélkül felrobbantani, ami az útjába kerül, inkább okosan építkezik, a sztoriját is viszonylag jól megírja, ami most is elég jól működik, és nem szabad bedőlni annak, hogy unalmas lesz, mert egy csavarral megmenti a helyzetet a játék közepén.

De bármennyi is az újítás (nem sok, de elég), mégis az az érzése az embernek, hogy ez bizony egy teljesen tipikus Far Cry-játék, ami most egy picit rövidebb (kb. 15 óra alatt kipörgethető, aztán persze még lehet kalandozni tovább), de a lényege ugyanaz. A folyamatos és néha könyörtelenül monoton lootolás, a bázisok elfoglalása, a segítők felkutatása és mellénk állítása, az állati segítségek megszerzése már ismerős barátok, de néha egészen pofásan vannak elővezetve, és itt-ott akad bennük egy egészen cuki csavar.

A báziselfoglalás például egy igazán brutális döggé vált, a bázisokat ugyanis elfoglalásuk és kifosztásuk után visszaadhatjuk a Highwaymennek, akik sokkal erősebben térnek vissza, cserébe viszont újbóli kiirtásuk után erősebb lootot hagynak maguk után. Saját főbázisunkat, a Prosperityt is fejlesztenünk kell, ehhez etanol kell, ahhoz pedig a bázisok többszöri elfoglalása, vagy autók lekapcsolása. Magyarul lesz dolgunk bőven.

A Far Cry New Dawn tehát egyrészt ismerős, mivel alapjaiban nem változott semmi, ráadásul az AI is pont olyan buta tud lenni, mint korábban, de gyönyörű, és visszavisz a teljesen megváltozott Hope Countyba, ahol az élet még mindig nem játék és mese, de a táj legalább meseszerű. Kicsit olyan epizód ez, mintha a Far Cry 5-öt összegyúrták volna a Primallal, úgyhogy olyan kb. 15 óra, ami után az ember nem rókabőrök lenyúzásán gondolkodik, pláne, miután lenyúzta néhány medve bőrét a játékban.