A Fekete Párduc túl van az első tűzkeresztségen, és azok a szerencsések, akik részt vehettek a Marvel következő szuperhősös mozijának első vetítésén, el vannak ájulva a filmtől.

Ez csak azoknak rossz hír, akik kiütéseket kapnak a képregényfilmektől, és már évek óta azt várják, hogy lecsengjen az őrület. Nos, ők a jelek szerint kénytelenek lesznek elfogadni, hogy a Marveltől egy újabb remek darab támadja be február közepén a magyar mozikat, a filmről ugyanis ilyen, és ehhez hasonló nézői vélemények árasztották el a Twittert az első hivatalos vetítést követően:

azaz

A Fekete Párduc pontosan olyan lett, amilyennek szerettük volna. Egy okos, érzelmes, jól elmesélt sztori. És kibaszottul gyönyörű.

És a fenti még visszafogott véleménynek számít, hiszen akadt azért olyan néző is, aki egy kicsit jobban kibontotta, miért tartja a Fekete Párducot lehengerlő mozinak.

A reakciók között még csak véletlenül sem akadt negatív. A legtöbben a főgonosztól, a Michael B. Jordan által alakított Killmongertől voltak elájulva, de ugyanennyien akadtak ki (természetesen jó értelemben) Danai Gurira karakterétől, Okoyétől, akinek állítólag elképesztő pillanatokat köszönhetünk majd a filmben.

A megszólaló kritikusok és nézők nem takarékoskodtak a dicsérő jelzőkkel. Csak azért nem idézünk több szuperlatívuszt, mert igazából ennyivel összegezhető a reakciók közös nevezője:

minden idők egyik legjobb Marvel-mozija

Már csak néhány hét, és mi is elájulhatunk tőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
22% Igen, nagyon bejött.
39% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés