Kb. két éve elég nagyot szólt egy rövidfilm, a The Climb, ami amennyire egyszerű volt, annyira volt nehéz kibírni sírós röhögés nélkül azt, amit két barát művelt benne két keréken. Az alapkoncepció tényleg semmi extra, két barát teker felfelé bringával egy dombon, az egyikük még kezdő, nem túl energikus, de amint a haverja ledobja az atomot, és közli, hogy medugta a volt barátnőjét, egyből előjönnek a fölös energiái. Ez a két fazon, Kyle Marvin és Michael Angelo Covino aztán lehetőséget kaptak, hogy mozifilmmé bővítsék ezt a pár perces remekművet, és bár a folytatás egyáltalán nem annyira zseniális, mint a kisfilm volt, mégis annyira ügyes, hogy akár kultfilmmé is válhat.

A sztori egy kicsit gellert kap, itt ugyanis bár majdnem szóról szóra újrázzák a kisfilmet az egész estés mozi elején, Mike és Kyle már kicsit bonyolultabb ügybe keverednek, ami tovább is lendíti a cselekményt, Mike ugyanis nem Kyle volt csajával, hanem a jelenlegivel melegedett össze, akivel egyébként épp az esküvőjükre készülnek. A sztori aztán innen többször vesz bizarr fordulatot, és pont ez is a lényege, hogy teljesen kiszámíthatatlanul vigye előre a haverok történetét, olykor nagyokat ugorva előre az időben, közben pedig igyekszik úgy alakítani a sorait, hogy végig nagyon fájjon, de mégis röhögni tudj ezen az egész tragédián.

És nem véletlenül használtam ezt a szót, hiszen nem kevés tragédia történik a játékidő alatt, a feleséghaláltól az életmentésig tényleg szinte mindenen áthúzza a haverokat a pocsék életük, és bár a jó isten se tudja, hogyan tudnak mindig egymásra találni, az univerzum mindig azt akarja, hogy Mike és Kyle barátok legyenek, bármit is követnek el egymás ellen.

A Felfelé a lejtőn nagy mutatványa nemcsak a történetvezetése, hanem pont az, hogy kimondja, a barátságoknak nincs igazán racionális magyarázata, de még akkor is megvan a szépsége, ha tulajdonképpen minden esély megvan arra, hogy a barátságban lévő felek egyszer csak izomból tökön rúgják egymást. Mármint nem szó szerint, de akár még arra is jó esély van.

A két faszi közül egyértelműen Mike a közelebbi barátja a problémaokozásnak, egyszerűen képtelen titkot tartani, és nem tud nem rámozdulni a barátja csajaira, és nem megy a szomszédba tanácsot kérni, ha tönkre kell tenni valamit, mert viszonylag jól meg is élhetne tönkretevési tanácsadóként, sőt, olimpiai aranyérmes is lehetne. Vele szemben Kyle „csak” egy kicsit szerencsétlen csávó, akinek nincs túl sok önbizalma, nem tud kiállni magáért, és bár többször is úgy tűnik, hogy egyenesbe fordul az élete, valahogy mindig kiderül, hogy a lejtő alján van.

Nagyon necces vállalkozás egy kisfilmet mozifilmmé bővíteni, mert általában az erős kisfilmet egy rakás olyan jelenettel kell felhígítani, ami nem is feltétlenül illik a hangulatához, és ami jól működhet pár percben, másfél órában már fárasztónak és feleslegesnek hathat. Ez itt nem feltétlenül áll fenn, de az tény, hogy míg a The Climb rövidfilmként bombasztikus volt, teljes sztoriként már közel sem annyira feszes és vicces, de az epizódokra bontott haversztori összességében így is remek és néha elképesztően vicces, a végén pedig a sok tragédia és szerencsétlenkedés ellenére egy olyan ponton hagy ott, hogy minden baromsága ellenére megölelgetnéd a szereplőit.

És ekkor jössz rá, hogy igenis volt értelme kibővíteni a kisfilmet, és elmesélni, mi történt Mike-kal és Kyle-lal az ominózus balhé után, hogyan omlottak össze, és hogyan épült a romjaikon valami, ami bár megtépázta a barátságukat, hozzátenném, teljes joggal, hiszen tulajdonképpen tönkretették egymást, azért az ön- és közsorsrontás vs. barátság meccset mégis a barátság nyerte.

A Felfelé a lejtőn (The Climb) a Google Play és a YouTube kölcsönzői kínálatában érhető el magyar felirattal.