Nem rég jött egy fura hír, mely arról szólt, hogy a nagy sikerű FIFA videojátéksorozatot gyártó EA Sports azt fontolgatja, hogy megváltoztatja a széria címét.

Először ezt nem igazán értette senki, hiszen a FIFA idei része még a tavalyinál is nagyobb eladásokat produkált, vagyis nem sok értelmes ok mutatkozott arra, hogy a stúdió dobja a jól csengő nevet.

Az új névre vonatkozóan is futottak be pletykák, hiszen több lap is arról értesült, hogy a stúdió bejegyeztette az EA Sports FC nevet, bár egyelőre még ezt sem erősítették meg.

Most pedig befutott az egész sztori legdurvább mozzanata, a The New York Times ugyanis úgy tudja, hogy a névváltoztatás hátterében az áll, hogy a FIFA a hivatalos névhasználati jogokért a következő négy évre a korábbi dealnek több mint a dupláját akarja elkérni a stúdiótól, ami

nagyjából egymilliárd dollárt (!) jelent.

A hajmeresztő összeg mellett ráadásul a FIFA teljesen újra akarja tárgyalni a szerződést, de úgy, hogy az EA Sports a jogokat kizárólag a játékaiban használhassa fel, így a stúdió nem tarthatna meg olyan e-sport eseményeket, melyekkel korábban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek nem volt problémája.

Az EA döntése így teljesen érthető, bár egészen biztos, hogy a licenc elvesztése nagyon fog fájni. Kérdés, hogy fog-e fájni annyira, mint egymilliárd dollár kifizetése.

Ez is érdekelhet:

Nem jó, de nem is tragikus – FIFA 22-teszt

Kapunk néhány újdonságot a legújabb FIFA-tól, de nem ez lesz az a darab, amire kiemelten fogunk emlékezni még évek múlva is.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés