Ahogy kikerült Netflixre a Stranger Things harmadik évada, mi rászabadultunk, mint a demogorgonok Hawkinsra, most pedig beszámolunk róla nagyítóval is alig látható spoilerezés mellett.
Sosem felejtem el azt, amikor a Stranger Things első évadát minden előzmény nélkül elindítottam pár éve egy nyári este, és arra ért a hajnal, hogy wow, ilyen tömény esszenciát még senki sem kivonatolt a nyolcvanas évek popkultúrájából!
Mindez rejtéllyel, izgalommal, és nem mellesleg szuper szereplőgárdával: Winona Rydertől kezdve a jobbnál jobb, szépreményű gyerekszínészekig.
Aztán jött a Halloweenhez igazított második évad, ami nem igazán tudott hozzáadni semmit az elsőhöz, az a varázs már nem volt meg, ami az első évad gyanútlan nézésekor, és ekkorra már biztossá vált, hogy különösebben a főszereplőkért sem kell aggódni, a jó oldalról legfeljebb mellékszereplőket áldoznak be.
Viszont köszönhetően a karaktereknek és az ellenállhatatlan nyolcvanas évek nosztalgiának azért ismét jó volt a Stranger Things univerzumában lubickolni.
(Csak zárójelben tegyük hozzá, a második évadban ugye volt egy nyitás, amivel ki lehetett volna lépni a megszokott mederből, de az a fejezet, amikor Eleven megismerkedik a hozzá hasonló képességekkel rendelkező csodabogarakkal, az akkora mélypont volt, hogy abszolút érthető, hogy a sorozat készítői nem is feszegették később, és csak módjával engednek be új arcokat a Stranger Things világába.)
Ennek ellenére melyik más sorozat lenne az, amire úgy rápörög az ember, hogy az egész napját szabaddá teszi, hogy a világon az elsők között pörgesse le az új évadot, mint a gyermeki rajongásra alapozó Stranger Things!? Miután kiderítettem, hogy a Netflix a San Francisco-i központjához igazítva mindig nulla órakor premierez, tehát magyar idő szerint reggel kilenckor, így én percre pontosan huppantam le a kanapéra mindenféle nasikkal-rágcsákkal felszerelkezve - különösen elszálltabb elvárások nélkül.
Noha a Függetlenség napjának tematizálása a Halloweenhez képest kevésbé tűnt izgalmasnak, az az évad derekára világossá vált, hogy ha ez a sorozat már soha nem lesz úgy a feje tetejére forgatva, ahogy az első évad tette, azért a második évad viszonylagos középszeréből még el lehet rugaszkodni. Mint utaltam rá, most nem is próbálkoztak olyannal, mint az előző évadban Eleven sorstársainak szerencsétlenül elsült bevonása.
Viszont a nyolcvanas évek hidegháborús, szovjetellenes miliőjének beemelése nem csak simán jó húzás volt, hanem véletlen, vagy sem, de óriási lecsóba tenyerelés lett.
A harmadik évad játékideje 1984 júniusának végén indul, az alapszituáció pedig az, hogy a szovjetek valamilyen homályos célból ki akarják szabadítani az előző évadban elzárt szörnyet. Teszik ezt ráadásul a sorozat központi városának, Hawkinsnek a plázája alatt. Én meg röhögve fogom a fejem, hogy ne baszki, ez kész!
Ugye a szovjet rendszer hazugságait bemutató, és azon át napjaink hazugságaira is reflektáló Csernobil minisorozat után az orosz propaganda rögtön ígért egy válaszalkotást, amiben azt óhajtják bemutatni, hogy a csernobili katasztrófához a CIA-közreműködése is kellett. Erre, amikor még a sugárzásveszély sem enyhült az HBO-s sorozat után, és amikor az orosz propagandafilm még kanyarban sincs, a Netflix előállt azzal, hogy a szovjetek akarták-akarják a világra szabadítani az Upsidedown szörnyét. Nem lennék most Putyinék helyében!
Bár szuperül működött a szovjet szál, de pont így a csernobilos sorozat után azért van bennem egy olyan érzés, hogy oké, hogy ez a könnyedebb téma, de a vodkázós poénoknál mélyebbre is lehetett volna menni, ha nem is a szovjet lélektanban, de legalább a nyolcvanas évek Amerikájának szovjet emberképében. (Persze itt fetisizált korhűség van, például a középkorú nő is borotvált hónaljat villant a strandon.) Ugyanígy az is király volt, hogy némiképp megújult a szörny is, az új évadban Mindflyerként tette a szörnyű dolgát: élő emberekben bújt bele, ezzel elmosva a határvonalat az emberek és másvilág szörnyei között. Ezzel egyúttal megkaptuk a sorozat eddigi legmenőbb gonosz szereplőjét is. Aki, nem mondom el, hogy ki lett.
Minekutána a Stranger Things a nyolcvanas évek scifi- és horrorhagyománya mellett a kor fantasztikus családi filmjeire is épít, így nem lövünk le azzal poént, hogy az új évad is azzal végződik, amivel végződnie kell, mindenki sejtheti, de tényleg inkább nem is mondunk semmit, mert van, akinek még a teljesen nyilvánvaló is erős spoilernek számít.
Szóval ezek után nem meglepő, hogy miként a második évad, úgy a harmadik is az egyes szereplők mikrotörténetei mentén mutatja a legjobb arcát.
Nagyon beérik Steve és Dustin párosa, akik mellett a két új leányzó, Robin és Erica mennek óriásit. Végigizgulhatjuk, hogy végre összeborul-e Joyce és Hopper. Imádnivaló Eleven és Max barátnősége. Eleven és Mike párosától kapunk egy szuper tinidrámát. Van egy szovjet tudósféleség, akit túszul ejtenek Hopperék, hogy megszerethessük. És így tovább egészen a második évadban feltűnt Billyig, akiről tényleg csak annyit, hogy zseniálisan hozták előre főszereplőnek. Ezeknek a mikrodrámáknak köszönhetőek az évad legerősebb jelenetei is. Egyedül mintha Will karakterével nem tudtak volna mit kezdeni azok után, hogy az első két évadban rá pályázott a túlvilág gonosza, most csak a fejét fogdosta, hogy érzi a gonosz közelségét.