A rendező már a bemutató után elmondta, hogy szeretne egy kicsit többet foglalkozni a Charlize Theron által megformált Imperátor Furiosa karakterével. Először még számára sem volt világos, hogy folytatást vagy előzményfilmet akarna-e, sőt, egy darabig arról is volt szó, hogy nem is élőszereplős, hanem animációs filmben meséli majd el a figura önálló történetét. Végül a stúdióval karöltve úgy döntött, hogy nagyjátékfilmet rendez, mégpedig arról, hogyan került Furiosa a zöld helyről Halhatlan Joe citadellájába.

Azt már A harag útja bebizonyította, nincs szükség nyakatekert sztorira ahhoz, hogy működjön egy Mad Max-mozi, elég, ha a világ jól kitalált, a karakterek érdekesek, és bombasztikus az akció. Az előzményfilm sincs tele plot twistekkel, ez bizony egy nem túlbonyolított bosszúmozi, melyben Furiosa az édesanyját meggyilkoló Dementus vérére szomjazik, de azért azt is túlzás lenne kijelenteni, hogy Miller nem lépett előre történetmesélésben. Eleve, a Furiosa nem néhány nap, hanem másfél évtized történéseit öleli fel, mely miatt a film első felében nem is Anya Taylor-Joyt láthatjuk a címszerepben. Bár a fiatalabb főhősnőt megformáló színésznőkkel sincs baj, Taylor-Joy a mozi igazi sztárja, ami annyira így van, hogy a megjelenésével a film érezhetően szintet lép.

A hölgy nem beszél sokat – a premier előtti hetekben téma is volt, hogy a forgatókönyvben mindössze harmincsornyi szöveget írtak neki –, de erre nincs is szükség. Tom Hardy sem volt az a szószátyár típus Max szerepében, mégis izzott tőle a vászon, és Taylor-Joy ugyanezt képes hozni, ráadásul az ő karakterét végre rendesen meg is írták.

Az ember képtelen elhessegetni azt a film megtekintése közben egyre erősödő gondolatot, hogy egy jó Mad Max-filmhez igazából nincs is szükség Mad Maxre. Miller világa látszólag sivár, valójában mesterien kitalált, szemkápráztatóan látványos és szinte végtelen teret hagy a világbővítésnek, így nem csodálkoznánk, ha a stúdió a jövőben ilyen spin-offokkal látna neki a franchise bővítésének. A film tele van A harag útja karaktereivel, hiszen Furiosa története szervesen kapcsolódik a 2015-ös mozi sztorijához, de ezek mellett temérdek új információt is kapunk a pusztaságon élő népek szokásairól, hiedelmeiről, mindennapjairól. Nem szép világ ez, de a nézőn mégsem uralkodik el az az érzés, hogy kizárólag a brutalitás tölti ki.

Ezúttal is zakatol a V8, csillog a króm és terjeng a benzinszag, de a Furiosa nem csak a látványos külsőségek filmje. A bosszú motívuma eleve hoz egy erős érzelmi töltetet, Miller pedig megmutatja az elpusztult világ egyes rétegeiben fellelhető pozitív minőségeket is. A főhősnő fejlődéstörténete nem az ártatlanság elvesztését mutatja be – bár kétségtelen, hogy egy a bosszúról szóló karakterív során senki nem maradhat tiszta –, helyette arról mesél, hogyan lehet képes a túlélésre egy jó ember egy eredendően rossz világban.

Az akció tehát ezúttal nem uralja le a vásznat. Míg A harag útja az elejétől a végéig egy féktelen hullámvasút erejével száguld, a lefestett világot pedig leginkább a látványos külsőségek szintjén építi, a Furiosa többször is visszavesz a tempón, hogy lényeges elemekkel gazdagítsa a sorozat legendáriumát, új karaktereket mutasson be vagy meglévőket fejlesszen tovább, sőt, még nem tolakodó moralizálásra is futja a terebélyes játékidőből.

Amikor azonban eljön a felbőgő motorok, robbanások és a repkedő ólom ideje, az emberben nem marad hiányérzet. Miller tényleg tudja, mitől döglik a légy, a praktikus effektek rajongói ezúttal is tapsolhatnak örömükben a kiváló pirotechnikát és a profi kaszkadőrmunkát látva. A Furiosa akciójelenetei elképesztően profik, és olykor a szó lehető legjobb értelmében kaotikusak.

A Furiosa: Történet a Mad Maxből nem annyira zsigeri élmény, mint A harag útja, de igazából meg sem próbál az lenni. A kilenc éve bemutatott epizód egy féktelen akcióbalett, mely egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagy a nézőnek, aki egyik ámulatból a másikba esik. Ezzel szemben Miller legújabb filmje egy karakterközpontú bosszúmozi, ami olykor elég bátor ahhoz, hogy kicsit lelassuljon, és a most is lélegzetelállító akciózás mellett olyan dolgokról is beszéljen, hogy van-e helye kötődésnek, szeretetnek, igazságnak, erkölcsnek egy elpusztult világban.

Önmagában vizsgálva a 2015-ös alkotás Mad Maxe egy enigmatikus figura, akiről a rendezői szándéknak megfelelően alig tudunk meg valamit a filmidő alatt. Most már egyértelmű, hogy az a mozi nem is Max, hanem Furiosa története volt. Hála az égnek, hogy ezt Miller az eredeti tervekkel szemben nem egy animációs oldalhajtásban, hanem egy epikus nagyjátékfilmben mesélte el!