Mad Max már csak a címben szerepel, hiszen ennek az előzményfilmnek kizárólag Furiosa lesz a főhőse, akit a Harag útjában még Charlize Theron formált meg, de itt Anya Taylor-Joy veszi át tőle a stafétát.

A filmet ugyanúgy George Miller rendezte, ahogyan az említett alkotást is, mely minden idők egyik legjobb akciófilmjeként vonult be a történelembe. A hamarosan érkező prequelnek tehát igen komoly elvárásoknak kell megfelelnie, de mi a második nagy előzetest látva sem kezdtünk el aggódni. A főgenya szerepében Chris Hemsworth adja a veszélyes pszichopatát és felbukkan Halhatlan Joe is. A csapat persze Max nélkül nem lehet teljes, de remélhetőleg ez a gárda feledtetni fogja a hiányát.

A sztori azt mutatja be, hogyan lett Furiosából imperátor Joe hadseregében. Ez lesz aztán a sivatagi show!

A filmet május 23-tól játsszák a magyar mozik.

Ez is érdekelhet:

Megérkezett A holló remake-jének első előzetese

Az 1994-es első rész forgatásán kapott halálos lövést a film főszereplője, Brandon Lee, Bruce Lee fia, miután rejtélyes módon az egyik kellékfegyverbe éles lőszer került.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered egy másodpercből a 80-as évek tévéműsorfőcímeit?

Soroljuk, hogyan töltheted meg élményekkel ezt a hetet

5 jó hír a múlt hétről Prince-től a sörig

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni