A Gemini Man forgatókönyve nem véletlenül pihent több mint 20 évig egy hollywoodi fiókban. Rendezőről rendezőre járt, de feleslegesen, mivel kiderült, hogy az akkori technológia egyáltalán nem lett volna képes a főszereplő élethű mását megteremteni animációval. 1997-ben még Tony Scott-nál kezdett pattogni a labda, ami végül 2017-ben állt meg Ang Lee-nél. Anno a színésztársadalom kb. felét megpróbálták rávenni, hogy szerepeljen benne, szóba került Brad Pitt, Nicolas Cage, Tom Cruise, Clint Eastwood, Harrison Ford, Mel Gibson, de tényleg, ha eszedbe jut egy híres amerikai férfi színész, akkor mondd ki a nevét, biztosan felkérték a szerepre. De az a fránya CGI nem tudott felnőni a feladathoz.

És elérkeztünk 2019-be, amikor már színészeket fiatalítanak sikerrel, vagy legalábbis annyira mindenképpen élethűen, hogy csak picit lógjon ki a lóláb, és csak minimálisan látszódjon, hogy CGI van a dologban. Most már jöhetett a Gemini Man, legalábbis technikailag nagyjából eljött az ideje, hogy megvalósítható legyen, az meg már mellékes, hogy a forgatókönyvén is dolgozott boldog-boldogtalan, Darren Lemke szkriptjét nagyjából még az arra járó takarító is átírta, vagy legalábbis Andrew Niccol, David Benioff és Brian Helgeland mindenképpen. Mármint többek között. Igen, nem nehéz ezek után elátkozott projektnek nevezni, ez pedig sosem jelent jót.

De mégis megtörtént a csoda, minden összeállt, lettek hozzá jó színészek és jött hozzá Ang Lee is, de amikor azt hinnéd, hogy végre egy remek rendező képes lesz valami egészen fantasztikusat alkotni abból, amiből maximum egy B-kategóriás akciófilm jöhetne ki, történik valami brutálisan furcsa. Lee ugyanis úgy döntött, hogy nem, ebből valami óriási látványosság kell, hogy legyen, valami olyan, amire még Józsi bácsi is felkapja a fejét Máriarekettyés-Alsón. Így nem is elégszik meg egyetlen nagy technológiai csodával, bevet még egyet, egy olyat, ami a filmtörténelem során még sosem működött jól.

Ez pedig a 120 képkocka/másodperccel elővezetett 3D. Az extrém magas framerate viszont ezúttal nem kifejezetten azt okozza, hogy úgy néz ki tőle a film, mintha végig fel lenne gyorsítva a másfélszeresére, hanem tűéles és folyamatos képet ad. Így lesz olyan, mintha az ember egyből a tévében nézné. Ez pedig valami rettenet.

Ez a technológia kifejezetten jól tud működni akciójeleneteknél, mert az ember tényleg úgy érzi a képélességtől és a folyamatos mozgástól, hogy részese az eseményeknek, csak hát van egy nagy baj a Gemini Mannel. Alig akadnak benne akciójelenetek. Ami már csak azért is nagy baj, mert úgy adták el nekünk ezt a mozit, hogy a fiatal és az idősebb Will Smith egymás mozdulatait ismerve vágtázik végig mindenféle városokon, köztük Budapesten is. Tény, hogy történik ilyesmi, de a Gemini Manben alig akciózik a két Smith, amikor viszont igen, az nagyon jól néz ki.

A történetben annyi, de annyi szufla lenne, viszont úgy tűnik, nem volt képes elmélyíteni a sztorit egyik forgatókönyvíró sem valamiért, pedig annyira adja magát a mélyebbre nyúlás, szinte már sír a film érte, de nem, nem kapja meg, amit akar. Will Smith a világ legjobb mesterlövész-bérgyilkosát alakítja, Henry Brogant, aki úgy bánik a távcsöves puskával, hogy az már művészet, de az egyik sikeres akciója után rájön, hogy vissza kell vonulnia. Mivel fontos információk birtokába kerül, megpróbálják a lehető legbiztosabban nyugdíjba küldeni, már amennyiben a nyugdíj egyből egy temetéssel is kezdődik.

Brogan persze nehéz célpont, de ekkor megjelenik valaki, aki meglepően hasonlít Fresh Prince-re. Igen, ő a fiatal Brogan, aki kemény, mint egy szikla, és egyszerűen képtelen elbánni az idősebb másával. Gondolnánk, itt valami időutazásos móka van a dologban, ha már Junior a későbbi énje szinte minden lépését előre látja, de nem, és itt elkezd botladozni a sztori, ami egyébként kiadna egy tisztességes trash-akciófilmet, de a Gemini Man ennél jóval többet akar, és ettől zavarba ejtő.

Ha csak egy egyszer megnézős, agyleszívós filmként viselkedne, nem lehetne haragudni rá. De ő innovációt akar, komolyságot, technikai csodákkal dobálózik, de nem mindig sül el jól a dolog, Brogan fiatalabb verziója, Junior ugyanis néha valóban elképesztően néz ki, máskor viszont szinte leesik a vászonról, mintha nem ugyanaz a csapat készítette volna az animációt. Az egyiket egy vérprofi, a másikat pedig a vérprofik unokatesói, akiknek kiszervezték a melót okosba, amikor épp nem értek rá.

Will Smith egyébként isten tudja, mikor volt utoljára ennyire szerethető egy filmben, jól játszik, és tényleg mindent megtesz azért, hogy elvigye a balhét. Láthatóan nagyon fontos volt neki a Gemini Man, szívét-lelkét beleadta a produkcióba, és ezért (meg azért is, amit művelt Budapesten) csak szeretni lehet.

A film viszont olyan, mintha egy ’90-es évekbeli B-kategóriás VHS-akciófilmre hirtelen rászakadt volna a világ összes pénze. A sztorija finoman szólva is kérdőjeleket vet fel nagyon sok helyen, Clive Owen főgonosza erősen megmosolyogtató, ráadásul akkora kihagyott ziccer Junior drámai vonalának elbagatellizálása, hogy attól az ember legszívesebben belebújna a popcornos dobozba, de ha az ember nem vár tőle sokat, akkor egyszer elvan vele, viszont nincsenek csodák, hát nem is érdemes várni őket a Gemini Mantől. Ezt a 120 képkocka/másodperces 3D-t pedig ideje lenne már végleg elfelejteni, vagy menjen ki akkor a film egyből Netflixre, a hatás nagyjából ugyanaz lesz, csak olcsóbban.