Akit érdekelnek a küzdősportok, bizonyára képben van azzal, ki is az a Georges St-Pierre. A kanadai bunyóst a minden idők legjobb ketrecharcosait összesítő toplistákon rendre előkelő helyre szokták állítani, ami igazából nem meglepő, hiszen az idén 43 éves sportolónak aktív éveiben az UFC-ben alig akadt esélyes kihívója.

St-Pierre 2013-ban a váltósúly bajnokaként vonult vissza, négy évvel később azonban ismét ringbe szállt és legyőzte az akkori középsúlyú bajnokot, Michael Bispinget, így két súlycsoportban is megszerezte a bajnoki címet, ami az UFC történetében korábban csak három harcosnak sikerült. Emberünk arca akkor is ismerős lehet, ha nem szeretsz egymást péppé verő sportolókat nézni, hiszen Georges színészként is kipróbálta magát. Az Amerika Kapitány: A tél katonája című mozi nyitányában például a címszereplővel küzd meg egy hajó fedélzetén és bizony szuperkatona szérum ide vagy oda, azért egy darabig tudta is állni vele a sarat.

A sztár a közösségi médiában a mai napig aktív és a minap olyasmit osztott meg a követőivel a TikTokon, amire innen, ebből a (nem csak) közlekedési szempontból frusztrált közép-európai országból is érdemes odafigyelni. A téma a közúti keménykedés volt, és mivel az mifelénk, a belső sávot orrvérzésig takarító BMW-k, Audik és céges Octaviák országában is jellemző probléma, azért érdekes lehet meghallgatni, mit gondol a jelenségről valaki, aki egy átlagembert akár egy közepesen erős ütésével is az intenzívre tudna juttatni.

Mutatjuk:

@georgesstpierre I’m trying to be a good citizen. 😁 #fyp #lifestyle ♬ son original - Georges St-Pierre

St-Pierre így elmélkedik:

Ha valaki meg akar előzni, engedni fogom neki. Miért akadályoznám meg ebben? Ha így tennék, az csak további problémákat szülne. Ha elengedem, azzal nem leszek kevesebb. Az illető megjelenik az életemben, majd el is tűnik, mindezt kevesebb, mint öt másodperc alatt. Ha megszegi a szabályokat, talán majd megállítják a rendőrök, de ez kit érdekel? Nem vagyok az apja.

Majd jött egy talán még ennél is fontosabb gondolat:

Szerintem a kompetitív természetű emberek egy része úgy érzi, hogy amikor közlekedünk, akkor valamiféle versenyben veszünk részt, pedig ez nem igaz. Csak megyünk valahová.

Az építő jellegű gondolatok mellett egy tanácsot is megosztott a követőivel:

Amikor az érzelmeid elkezdik átvenni az irányítást, csak végy egy nagy levegőt az orrodon keresztül, majd fújd ki a szádon keresztül és mosolyogj!

Nos, ha valaki, ő biztosan tudja, mit beszél, amikor a konfliktusok kezelése a téma. Nem valószínű, hogy rosszul jársz azzal, ha magadévá teszed az idézett gondolatait.

Ez is érdekelhet:

Magyarországon a legszarabb közlekedni a régióban, hogy rohadnánk meg!

Milliárdokból épült kutyaszar utak, gyilkos közúti versenyzők, lezárt visegrádi panorámaút, felolajozott Bajna–Héreg útvonal, büntetőfékező, segg benjáró idióták... Ez Magyarország.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában