A Lionsgate gondozásában készült szókimondó, 18 pluszos vígjáték Hollywood legjobb arcával, aki ezúttal nem maffiózókat és profi bérgyilkosokat lövöldöz halomra, hanem Gábriel arkangyal szárnyait veszi a hátára.

A sztori már helyből szórakoztatónak tűnik: Gábriel lejön a Földre, hogy megmutassa egy kisembernek, hogy a pénz nem boldogít. Az a terve, hogy a szerencsétlen melósnak odaadja a főnöke életét, akit pedig beültet a szegénységbe, majd hátradől és várja, hogy pártfogoltja belássa, attól, hogy több lett a pénze, nem lett boldogabb. A számításba azonban hiba csúszik, és a kisember tényleg boldogabb lesz, ezért Gábrielt száműzik a Mennyből. Végül egyszerű emberként, a pénzétől megfosztott főnökkel összefogva kell valahogy kiengesztelnie az égieket.

A filmet a Városfejlesztési osztály című sorozatból ismert komikus, Aziz Ansari írta és rendezte, a további fontosabb szerepekben pedig Reeves mellett ő maga, illetve Seth Rogen, Keke Palmer és Sandra Oh lesznek láthatóak.

A Good Fortune november 27-én kerül a mozikba.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered egy másodpercből a 80-as évek tévéműsorfőcímeit?

Soroljuk, hogyan töltheted meg élményekkel ezt a hetet

5 jó hír a múlt hétről Prince-től a sörig

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni