Billie Joe Armstrong a Green Day San Franciscó-i koncertjén mondott egy erőset Las Vegasra. Nem maradt el a válasz.

A banda frontemberének igazából nem a várossal volt alapvetően baja, hanem azzal, hogy John Fisher, az Oakland A’s nevű baseballcsapat tulajdonosa eladta a csapatot Las Vegasba. Mivel Billie maga is oaklandi származású, így az A's elhivatott drukkere, nemigen tetszik neki Fisher döntése, melynek kapcsán a koncerten a következőt találta mondani:

Nehogy már egy olyan ember szarozzon velünk, mint a kibaszott John Fisher!

Majd így folytatta:

Gyűlölöm Las Vegast! Amerika legrosszabb pöcegödre.

Kemény szavak, bár egy punkbanda koncertjén azért el kell férnie egy ehhez hasonló kritikának. Las Vegas mindenesetre nem találta sem jogosnak, sem viccesnek a dolgot. Annyira nem, hogy Armstrong kirohanása után két rádióadó is bannolta a Green Day összes számát.

Az egyik a KOMP 92.3 nevű műsorszolgáltató, mely az Instagramon jelentette be, hogy eltávolították a zenekar számait a repertoárjukból, sőt, még Billie-nek is odaszúrtak egyet: Te vagy az Billie, nem mi – írták, utalva arra, hogy a zenész pöcegödörnek nevezte a várost.

Az X107.5 nevű rádióadó is hasonlóképpen járt el. Ők is az Instagramon jelentették be a döntést, kijelentve, hogy a bűn városa tisztán és érthetően hallotta őt... és az X107.5 nem kér belőle.

Egy biztos:

a Green Day nemigen fog sokat haknizni arrafelé a közeljövőben.

(Forrás: Variety, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés