Ezek a dallamok úgy hatottak ránk a kilencvenes években, mint Pavlov kutyájára a csengő. Mindent ott kellett hagyni, hogy időben a tévé elé kucorodva nézhessük az aktuális kedvenc kalandjait.

A netről instant elérhető rajzfilmek miatt már sokkal színesebb, gazdagabb a kínálat mese ügyben, mint két évtizede. Mindenki azzal a sorozattal köti képdoboz elé a porontyokat, amit épp jónak lát. Egyfelől üdvözlendő ez a tendencia, más szemszögből viszont elmarad egy közös generációs élmény, ami még a kilencvenes évek fiataljainak (nekünk) megadatott.

A mi agyunkban még szinte kivétel nélkül ugyanazt az élményt idézik meg a következő főcímzenék, (mivel más nemigen volt), mindannyian ezeket néztük. Kivéve, akinél volt tányéros tévé! (A válogatásban most csak külföldi, és 1990 után sugárzott sorozatok kerültek be, a magyar klasszikusokkal külön bejegyzés foglalkozik majd)

Kacsamesék - A kihagyhatatlan klasszikus, fiúknak és lányoknak

Balu kapitány - Egy sorozat, amiből minden srác megtanulta, hogy mi az a hidroplán.

Denver - Erre csak halványan emlékszem, főleg a színei maradtak meg. A rózsaszín-zöld neon hangulatú keverését sosem lehet feledni. Ja, és Vikidál Gyula énekli a főcímdalt, úgy hallgassátok.

Cápali és Cápeti - Tengerfenéki film noir, az első lépcsőfok, hogy rászoktasson a bűnügyi krimikre, már 6-8 éves kortól.

Tini Nindzsa Teknőcök - A sorozat, amit már nem szeretnél megmutatni a saját gyerekednek. Mutáns, csatornában bujkáló patkány, Krang egy rózsaszín agy az űrből, valamint Zúzó, a kegyetlen gyilkos. Mindegy, mi azért szerettük az eredeti sorozatot.

Dragon Ball - 1997 nagy változást hozott a magyar gyereklelkekben. Az RTL Klubnak köszönhetően országos sugárzással indult el a Dragon Ball anime sorozat, ezzel egy olyan világ nyílt meg a lurkók előtt, ami már nagyon-nagyon messze állt a szikrákat hányó Süsütől, és Gombóc Artúrtól.

 Varázslatos Álmok (Sailor Moon) - Ami a Dragon Ball volt a srácoknak, az volt a Sailor Moon a lányoknak. Fiúként ez a dallam volt a pillanat, amikor el kellett tiplizni a tévé előtt, nehogy halálos dózist kapjunk a nyálas történetből. (Nem mellesleg, valószínűleg ez a sorozat felelős azért, hogy sokan megmagyarázhatatlan gerjedelmet éreznek amikor  japán iskolai egyenruhába bújtatott csábító hölgyekre bukkannak a neten.)

Grand Prix - Végül egy igazi csemege, az autóversenyzők előtt tisztelgő, realisztikus anime, a Grand Prix. Lehet nem volt olyan népszerű, mint eddig felsorolt társai, de az autóbuzik agytekervényeiben biztos ott kavarog még halvány emléke.

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés