Igazából nekem semmi bajom sem volt a Halálos iramban-szériával, egészen a legutóbbi részig. Egy agyleszívós, az ötödik résztől a hetedikig néha kifejezetten ügyes autós-heist movie-sorozat volt, amibe bele lehetett kötni, de minek. Vállaltan nem volt okos, nem is vette abszolút komolyan magát, de marhára lehetett élvezni a száguldást Torettóékkal, akik annyiszor pufogtatták el a „család” szót, hogy már szinte röhögtél is, ha kiesett Vin Diesel szájából Galamb dörmögő hangján, mert pontosan érezted, hogy ivós játékokon ezeken a pontokon egy kisebb-nagyobb társaság lehúz majd egy felest, és mindenki csatak részeg lesz fél óra alatt. Bármelyik részben. Nem meglepetés: az újban is.

A Halálos iramban 8 viszont nagyon eltekerte a kormányt, és egyfajta hiperlátványos James Bond-filmként akart működni, aminek annyi esze volt, mint egy raklap száraz kakaós csigának. Volt már benne szupergonosz hackercsaj, extrém high tech-kütyük, a fizika pedig már csak mutatóba köszönt be a két és félórás játékidő alatt, Charlize Theronra pedig legalább annyira illett Cipher szerepe, mint néptánc-fellépésre a neonzöld Scooter-póló. De valamilyen meglepő módon még így is elműködgetett a film, gondoltad, majd a folytatásra összeszedik magukat. Tévedtél.

A kilencedik rész első előzeteséből lehetett sejteni, hogy itt még nagyobb lesz a baj, hiszen már jó előre lelőtték, hogy Pókemberként lengedező autók, felrobbanó kamionnal elintézett vadászgép és egy verdát egy komplett üzleten keresztül átrepítő szupermágnes is lesz a buliban, ráadásul már azt is tudni lehetett, hogy egy ponton az űrben folytatódik a száguldozás, ami legalább úgy hangzott, mintha egy Marvel-crossoverként érne véget a film.

Ezt azért nem lépi meg, pedig nem lenne életidegen tőle, ugyanis a Halálos iramban egyértelműen szuperhősfilmmé változott.

Megpróbálja magát az izom, a keménység és a sufnituning diadalaként definiálni, de amikor azt nézed, ahogy Vin Diesel és John Cena úgy bunyóznak, hogy közben mindenféle probléma nélkül kiütik ököllel vagy fejjel a lakás falait, akkor elgondolkodsz, hogy vajon élő szövetek-e fémvázon vagy ez csak valamiféle kikacsintós kritika a brit kivitelezők munkája felé, akik papírból építenek falakat, mert az jól néz ki, ha bunyózol.

A kilencedik rész az észszerűség legapróbb csíráját is mellőzi már a mondandójából, illetve bocsánat, mégsem, hiszen van egy pont, ami meglepően jól működik, és ez a Toretto család előzménytörténete. A film nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy elmeséli, hogyan lett Domból és rég nem látott tesójából, Jacobból az, aki, ehhez pedig elregél egy családi tragédiát, aminek tényleg van súlya, és ami más színben tüntethetné fel Domot, ezzel egy sokkal sötétebb vonalat adva neki, amit el is bírt volna a karakter.

De ez egy Halálos iramban-film. Egy olyan széria, amiben a főgonoszok aztán átállnak a CSALÁDhoz, hogy később aztán közös ellenségeiket akarják ledriftelni a világ egy szabadon választott pontján. Így marha nehéz már bármilyen főellenfelet komolyan venni, de tényleg ez legyen a kilencedik rész legnagyobb problémája. A problémája a párbeszédei, és az, hogy olyan, mint amikor a gyerekeim autókkal és egyéb fröccsöntött/"bármimásanyagú" járművel játszanak, és nem foglalkoznak azzal, hogy mi fér bele az élet nevezetű játékba és mi nem, csak úgy ad hoc behoznak mindenféle dolgokat, amiket érnek. Tőlük ez aranyos, Vin Dieseléktől viszont rém kínos.

A sztori egyszerű: Dom és Letty a kis Briant nevelgetik a világtól elzártan, amikor megjelennek a többiek, és közlik, hogy buli van, megint kikapcsolják az életszerűséget a bolygón pár napra. Mr. Senkit (Kurt Russell) valaki levadászta, de mielőtt megtette volna, még küldött egy rejtélyes üzenetet, amelyből kiderül, hogy valamit meg kellene találniuk, és ezt csak úgy tudják megtenni, ha együtt elindulnak, és egy csapatban, egyszerre, de más és más járművekkel mennek megkeresni, van, aki motorral, van, aki harckocsival, és az, hogy ki milyen verdát vitt magával a teherszállító gépen, ne derüljön ki egészen addig, amíg ki nem szállnak a gépből, amivel egyébként együtt mentek.

Hihető, nem? De jól néz ki. Akkor meg nem mindegy?!

Mr. Senki egy szuperfegyver darabkáinak megtalálására veszi rá a csapatot, amire fáj a foga az előző rész után egy erős fodrászati beavatkozáson átesett Ciphernek is, ő azonban valamiért csak egy 2000-es évek eleji videoklip díszletében érzi jól magát, értsd: egy hatalmas raktárba helyezett átlátszó műanyagdobozban, amit valamiért fényes csövek vesznek körül. Cipher és Dom rég eltűnt, de nagyon morcos tesója, Jacob összejátszanak a fegyver megszerzéséért, ami igazából annyit jelent, hogy Jacob dolgozik, Cipher pedig önálló roast show-ját nyomja a dobozban mindenkinek, aki beugrik hozzá. Valószínűleg azért ennyire hisztis, mert folyamatosan egy zokogó hangot hall, az Oscarját, ami otthon magzatpózban üvölt a megaláztatástól. Közben mindenki egymásnak feszül, és ez mindig úgy történik meg, hogy autók törnek szanaszét tonnaszám, a lehető legvadabb módon.

Ezzel igazából nem is lenne baj, mert törjenek csak azok az autók, legyen látványos az egész, ne kelljen gondolkodni, de a film tömve van olyan jelenetekkel, amik akkor is zavarják az agyad, ha nem hoztad magaddal. Az, hogy a nagyobb városokat, sőt, magát az űrt is úgy kezelik a szereplők, mint egy kis falut, az döbbenet. Spoilerezés nélkül: Tokióban például a hatalmas városban csak úgy eszegetnek valahol egy kiülős ramenezőben, és kiderül, hogy pont ott vannak, ahol lenniük kell, mert ott van, amit keresnek.

Jártam párszor Tokióban, elég jól ismerem a várost, és bátran kijelenthetek két dolgot: 1. Elég nehéz Tokióban véletlenül, tervezés és keresés nélkül pont ott leülnöd, ahol lenned kell. 2. Japánban nem lehet utcán, kiülős helyen enni vagy inni. Vannak kis bódék, ahová a pulthoz oda tudsz ülni, de asztalos-székes helyek egyszerűen nem is lehetnek, mert nincs is annyi hely, és ha lenne is, ott biztos nem rament tudnál enni. Csak hogy értsd: az egyetlen sörkert, ahol Japánban jártam, egy épület -2. szintjén volt. Igen, a föld alatt. És nem volt kert.

Aki ezt a forgatókönyvet írta, annak nem sok fogalma van Japánról, az űrről, a fizikáról, és lehet, hogy nem szóltak neki, hogy nem képregényfilmet kell összehoznia.

A Halálos iramban-széria most már eljutott arra a pontra, hogy Dom erőnlétét is emberfelettinek mutatja, ami azért különösen vicces, mert legutóbb épp az egyébként teljesen korrekt Hobbs és Shaw-ban ilyesmiket még „Fekete Supermanként” a bruttósított Idris Elba tudott művelni, most meg el kellene hinni, hogy ezek az emberek amúgy a valós életben is legalább annyira szuperek, és mindent túlélnek, amiből egyébként legalább a film még viccet is csinál nagyon helyesen, és nincs ebben semmi rossz.

Az a bizonyos rossz maga Vin Diesel. Ha nem tudnánk, hogy egyébként mindene a Halálos iramban-sorozat, akkor azt hinnénk, hogy Bruce Willisre aludta magát, és unja ezt az egészet. Ami egyébként abszolút megtörténhet. Látszik, mennyire kivirul, amikor Helen Mirren lesz a partnere, mintha nem ugyanaz az ember lenne, mosolyog, laza, jó nézni. Utána viszont már csak a rezzenéstelen arcú családozás és izmozás jön, ami néha kifejezetten kínos. Ez azért is bajos, mert itt bőven lett volna lehetőség arra, hogy játszhasson, de Vin Dieselnek nincs szüksége rá, így inkább olyan, mint egy kamerák előtti nagy darab hús, akit a hentes kicsit nagyobbra szeletelt, de maradhatott.

A Halálos iramban 9 végtelenül buta film lett, és nem is az a fajta, amit ennek ellenére azért mégis jó nézni. A teljesen őrült és látványos akciójelenetei miatt nyilván imádni fogja a közönsége, azok, akiknek oké, ha egy űrautót kormánnyal irányítanak az űrben (bár az űrszekvenciával még ez a legkisebb probléma), akik nem akarnak gondolkodni ok-okozati viszonyokon, akik szerint metropoliszokban, gigantikus terekben vagy akár az űrben is állandóan előfordulnak szerencsés véletlenek, akik szerint az izmok tényleg mindenhatóak, és akiknek jó az, ha egy két és félórás filmben a párbeszédeket egy szappanopera szövegkönyv-generátorral írták.

A kilencedik rész bőven a sorozat mélypontja, és sanszos, hogy lesz még lejjebb, a 10. és a 11. résszel, de ettől függetlenül baromi sikeres lesz.

Őszintén nem értem, hova lehet még fokozni ezt az egészet az űr után, de már az sem lepne meg, ha párhuzamos dimenziókba látogatnának el Domék, és dimenziókapukon keresztül száguldoznának át filmes és sorozatos franchise-okon, vagy ha esetleg Dom rátalálna az elhagyott KITT-re, és lepajtizná.

Az biztos, hogy hiányzik az utóbbi filmek humora, hiányzik, hogy semmi tétje már az egésznek, hiszen pontosan tudod, hogy az lesz a vége, mint az ötödik óta mindegyiknek, és az is, hogy úgy tekint magára, mint egy túl hosszúra nyúlt trollkodásra, ami megnézi, hogy mit vesz még be a néző, ha durva látvánnyal adják el neki. Erre szokták mondani, hogy a kevesebb több lenne. De még ennél is több lesz az utolsó (?) két részben, ezáltal pedig valószínűleg még kevesebb, mint valaha. A család viszont örök, és egyre nagyobb.