Dan Simmons: Ílion (szeptember 22.)

Azt hiszem, eddig ennél a könyvnél volt a legnehezebb kimatekozni, hogy ne menjen rá a gatyánk… :) Nehezen beszéltem rá a kiadóban a többieket a terjedelme miatt, de Simmons népszerűsége még mindig töretlen a Hyperion-kötetek miatt, az Ílion pedig legalább olyan jó, szóval tudtam, hogy történjék bármi, nekünk ezt meg kell csinálni. Egy sci-fis Iliász-átiratról van szó: nanotechnológiát használó istenek gigászi harcait követhetjük a Marson, múlt nélküli emberek disztópiájába nyerhetünk betekintést a Földön, és érző robotszerű lényeket ismerhetünk meg a Jupiter vidékéről. Az Ílion végig egy pusztító igazság kiderítése felé tart, ami sokak életébe kerülhet, a stílusában visszaköszönnek a Hyperion legjobb elemei, és a műfajra gyakorolt hatása is egyenrangú vele. Nem tudom, hogy dolgoztunk-e valaha ennyi ideig egy regényen (egy évig tartottak a munkálatok), úgyhogy magának a kiadónak is hatalmas achievement az Ílion, bízom benne, hogy a rajongók szeretni fogják.

Nick Cutter: Mélység (október 20.)

A Wayward Pines és a Horzsolások népszerűségének az olvasók mellett azt hiszem én örültem a legjobban, mert az utóbbi időkben rengeteg horrort olvastam, és nagyon szerettem volna még pár szerzőtől kiadni könyveket. Az egyik újkori kedvencem kétségtelenül Nick Cutter, aki ugyan még csak pár éve alkot a műfajban, de már nyert egy irodalmi díjat, és olyan nagy nevek kezdtek el elismeréssel beszélni róla, mint Stephen King, vagy Clive Barker, az utóbbinak ráadásul az idei egyik kedvenc olvasmánya a Mélység. Megmondom őszintén, rég féltem ennyire regénytől, mind pszichésen, mind vizuálisan nagyon para volt az egész, úgyhogy a kora téli megjelenés biztosan jó időzítés lesz neki. Anélkül, hogy lelőném a sztorit, előzetesen annyit érdemes tudni róla, hogy egy halálos betegség pusztít a világon (a neve egyszerűen csak Kór), ám kutatók a Mariana-árok mélyén találnak egy ambróziának nevezett anyagot, ami nem csak ezt, de minden más betegséget is képes meggyógyítani. Az óceán mélyén felállított különleges laboratóriummal azonban megszakad a kapcsolat. Egy kis létszámú mentőcsapat indul útnak, hogy kiderítsék, mi történt, és hamarosan olyan borzalmakkal szembesülnek, melyekhez képest a Kór általi halál már egyáltalán nem tűnik ijesztőnek. Cutter nagyon tudja hogyan kell fokozni a feszültséget, és nagyon szeretem az egész regénynek a stílusát: szikár, ahol kell, de azt is tudja, mikor lehet elidőzni a szövegben. Abszolúte filmes anyag, szívesen megnéznék egy adaptációt belőle.

Lev Grossman: A varázslókirály (november 17.)

A felnőttek Harry Pottere. Lassan már köztudott rólam, hogy fantasyben nagyon válogatós vagyok (ennek nem tudom az okát, sok könyv egyszerűen nem működik nálam), de A varázslók volt az, amit elolvastam, és nem kaptam levegőt utána. Nem tudom, hogy azért, mert még csak ehhez foghatót se olvastam eddig a műfajban, vagy azért, mert kísértetiesen sok emléket visszahozott a főiskolás éveimből, de mindenképp sokkolt. S emiatt tökre megörültem annak, hogy hatalmas sikert arattunk vele, mert így már a megjelenés után három hónappal utánnyomhattuk (ez minden kiadóvezető álma), és felgyorsíthattuk az egész trilógia kiadását. Már novemberben jön A varázslókirály című folytatás, tavasszal pedig a zárás. Bevallom, én nagyon vadnak tartom, ahogy A varázslókirály elképzeli, hogy milyen lett volna a Mátrix fantasyként, de a legjobban annak örülök, hogy Grossman nem rontotta el, minden esetben bámulatosan kerüli el a folytatások tipikus hibáit. Jövőre érkezik a televíziós sorozat is, aminek a teaser trailere döbbenetesen jó, több tucatszor megnéztük már. Mindenképp el kell még mondanom, hogy Zsuzsa és Rajmi egyszerűen fantasztikus munkát végzett a borítóval, amiről aztán kiderült, hogy kissé hasonlít Tahereh Mafi egyik regényére (fogalmunk se volt róla), úgyhogy szerintem azt meg feljegyzem magamnak karácsonyra.

(Fotók: Agave Könyvek)