Még borsózik a hátunk, de gyorsan kritizáljuk a második évad nyitóepizódját. Akinek már a cím is sok spoiler volt, annak csak annyit üzenünk, hogy bátran navigáljon az HBO-ra.

A 2017-es sorozatév egyik kellemes meglepetése volt a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies), ahol egy sor A-listás színésznővel (Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Laura Dern és Zoë Kravitz) kaptunk a regényeredetiből egy feszes és mély minisorozatot. Remekbe szabott alakításokkal, mellbevágó problémafelvetésekkel, robbanó katarzissal.

Az egész annyira jól sikerült, hogy az HBO rögtön vissza is vonta az egy évadot jelentő miniszéria műfajt, és bejelentette a folytatást, a regényeredetit jegyző Liane Moriarty novella formában megírt utótörténetéből. És noha az első évad kapcsán rengetegen méltatták Jean-Marc Vallée rendezőt, az új évad részeit már Andrea Arnold igazgatja, ugyanakkor a producer-író továbbra is David E. Kelley maradt.

Egy rész alapján nyilván nem lehet megnyugtató ítéletet hozni, de a mindössze negyven perces nyitóepizód utolsó tíz perce bennem egyértelműen eldöntötte, hogy a következő hetekben én igen is, benne akarok tapicskolni a Hatalmas kis hazugságok idilli máza alatti mocsokban. Ezért pedig jórészt az új szereplőként felvonultatott Meryl Streep a felelős.

Az utolsó évad ugye ott maradt abba, hogy az erőszakoskodó férjet megölik, de az eset hivatalosan balesetnek lesz elkönyvelve. A néhai férj nyomán egyre agresszívebb fiútestvérekkel küszködő Celeste-et nem elég, hogy rémálmok is gyötrik, még beköltözik hozzájuk az anyós, Mary Louise, akit Meryl Streep játszik, és aki nem igazán akar beletörődni a – látszólag betegesen – imádott fia elvesztésébe.

Amikor pedig Mary Louise megkérdi egy vacsora során az egymást villával szurkáló gyerekeket és Celeste-et, hogy megmutassa-e, hogyan sikított, amikor megtudta. Na akkor jött a jelenet, amiről a címben beszéltem.

És ezt alighanem nem is lőném le ezt, ahogy azt se, hogy az egyes, már ismert szereplők milyen egyéni problémákkal állnak szemben. Legyen annyi, hogy már az első részben érződik, hogy simán van itt annyi muníció, hogy megérjen ez a történet még egy évadnyi figyelemmel követést. Ha túllicitálni nem is sikerül az első évadot, de egy méltó folytatás több mint esélyes.

 

A player szerint

  • Kicsit lagymatagon indult a nyitórész, de ez talán érthető is az előző évad katarzisa után
  • Meryl Streep azonban olyan erővel robban be, hogy gyorsan a helyére kerül minden: vörös szintű feszkó-riadó kiadva!
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem kell nagyon mélyre ásnod, hogy láthasd Lady Gagát teljesen meztelenül

Igazi szünidei horrormatiné lett Stephen King ötvenéves regényéből

Ezt nézd, mennyire hihetetlenül jó arc a Budapesten fotózkodó Woody Harrelson!

További cikkeink a témában