Nicole (Scarlett Johansson) színésznő, Charlie (Adam Driver) pedig színházi rendező. Első találkozásuk sorsszerű. Azonnal egymásba szeretnek, amit házasság követ, majd a hollywoodi karrier előtt álló Nicole New Yorkba költözik, hogy csatlakozzon férje társulatához. Kisvártatva kisfiuk születik, közös darabjuk sikeres, vagyis látszólag tökéletes az idill.

A Házassági történet első néhány perce pont olyan, mint egy bensőséges, meghitt kapcsolatban való létezés, amiből hidegzuhanyként ébreszti fel a nézőt a tény, hogy a pár kapcsolata mostanra zátonyra futott. Az érzelmi váltás kegyetlen, de azonnal olyan közelségbe hozza a karaktereket, hogy képtelenség nem szurkolni a bajba jutott pár kálváriáját figyelve.

A válás nem hiába népszerű filmtéma. Két olyan ember fordul egymás ellen, akik valaha szeretetben éltek, ez pedig nemcsak tökéletes táptalaja a drámának, de igazi jutalomjáték lehet bármely színésznek, ha él a lehetőséggel. Ehhez persze kell a szakértő háttér, a forgatókönyvet is jegyző rendező, Noah Baumbach pedig tudja, miről beszél, hiszen filmje teljes mértékben önéletrajzi ihletésű. 2001-ben ismerte meg az akkoriban a Broadway-n játszó színésznőt, Jennifer Jason Leigh-t, akivel négy évvel később kötöttek házasságot, mely alatt egy fiuk is született. Öt évvel később Leigh kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérte a válást, ami három évig húzódott, és láthatóan mély nyomot hagyott a rendező lelkében.

Baumbach filmje így igazi szerzői mű a szó legintimebb, legerősebb értelmében, színészei pedig túlzás nélkül életük formáját hozzák, amihez egészen biztosan hozzájárult a rendező mesteri színészvezetése. Johansson minden mozdulatában ott a sértettség, az elnyomott, robbanni kész düh, a kétségbeesés, és mindezek mellett és ellenére a féltés, a gyengédség, a szeretet. Driver tökéletes partner. Karaktere csendes, békés és türelmes természetű, aki kezdetben hitetlenkedve, szinte passzívan figyeli az eseményeket, majd nála is megjelenik az a féltéssel és szeretettel vegyes düh, ami a feloldozásig lehengerlő feszültséggel tölti meg a filmet.

És ebben a moziban nem csak a főszereplők brillíroznak. A konfliktust igazából kirobbantó dörzsölt válóperes ügyvédnő szerepében Laura Dern kegyetlen, behízelgő, igazi Los Angeles-i plakátfigura, aki lehet ellenszenves, de kétség kívül a racionalitást és a hideg számítást képviseli az érzelmek viharában cselekvésre alig képes Charlie-val és Nicole-lal ellentétben. A szintén válóperes ügyvédet alakító Ray Liotta hozzá képest szándékosan karikaturizált figura. Túljátszott gesztusokkal operáló, harsány, már-már komikus karakter, az eldurvuló válások és a hajtépés szinonímája, aki a cselekmény egy pontján szabad kezet kap, és végül ez vezet az év legerősebb jelenetéhez, amit az ember hosszú napokig képtelen lesz kiverni a fejéből.

Nicole és Charlie veszekedése olyasmi, amit nagyon sokszor fogunk még idézni az elkövetkező évtizedekben. A mesterien felépített jelenetben a nyugalmi helyzetből fokozatosan szabadulnak el az indulatok, míg végül lekerülnek az álarcok, és egy hatalmas katarzisban robban fel a vászon. Itt mutatkozik meg a leginkább a rendező és két sztárjának zsenialitása, hiszen a tökéletesre komponált párbeszéd minden szava, az arcok összes rezdülése, a lélegzetvételek, a nyakakon kidagadó erek, majd a könnyek olyan intenzív élménnyel ajándékozzák meg a nézőt, amit nagyon ritkán kaphatunk meg egy mozijegy áráért.

Az ilyen, érzelmileg igencsak megterhelő jelenetek szerencsére nem nyomják agyon a filmet, ami képes alapvetően optimista maradni, annak ellenére is, hogy leszámol jónéhány romantikus illúzióval. Hiszen Baumbach filmjének lényege, hogy a kapcsolat ugyan széthullik, de a család valahogy túlél, amit nem lehet rózsaszín ködbe burkolni. A rendező egy pillanatig sem részrehajló, nem mentegeti a karaktereit, nem foglal állást, csak megmutatja azt a folyamatot, ahogy a család struktúrája átrendeződik, annak minden fájdalmával és kétségbeesésével együtt, de végig a reményre fókuszálva.

A Házassági történet minden képkockája, minden kimondott szava kincs. Az év legemberibb, legszimpatikusabb, legerősebb filmje, amit hatalmas vétek lenne kihagyni.