Miért lett Apple az Apple és milyen sztori rejlik a Spotify mögött? Ezentúl ezekre a kérdésekre nem vállrándítással fogsz válaszolni.

Samsung

A Samsung koreaiul annyit tesz, három csillag, ami a cég három legfőbb erényét hivatott jelölni. Ez a három erény pedig nem más, mint hatalmas, számos és erőteljes. Egyébként azt tudtad, hogy a Samsung a megalapítását követően szárított halat, zöldségeket, száraztésztát és gyümölcsöket kínált? Ha ebből indulunk ki, simán előfordulhat, hogy tizenöt év múlva az Erős Pista tulajdonosai brutális gémer laptopok gyártásával fogják dagadtra keresni magukat.

Nokia

A Nokia sem elektronikában nyomult mindig. 1865-ös megalakulásakor a cég még csupán egy finnországi fűrészmalomból állt, mely gyorsan kinőtte magát, ezért a vezetőség három évvel később vásárolt egy másik malmot is a Nokianvirta folyó partján. Innen a név.

Apple

Ma a világ legerősebb brandje, de a megalakulása idején még csak egy garázscég volt két zsenivel az élén. Anno a Matrix Electronics és az Apple Computer név volt versenyben, melyek közül végül – meglepetés! – az utóbbi nyerte a csatát. Amikor Steve Jobst arról kérdezték, hogy miért pont Apple, azt felelte, hogy azért, mert szereti az almát és mert az Apple Jobs korábbi cége, az Atari előtt van a telefonkönyvben.

LG

1958-ban a mai LG még GoldStar néven nyomult, melynek volt egy Lak-Hui nevű (ejtsd: laki, azaz angolul lucky, vagyis szerencsés) leányvállalata. E két név egyenes következményeként a céget hamaroan átkeresztelték Lucky GoldStar-rá. Innen már tudod a sztorit. Az LG a kezdőbetűkből állt össze, tehát a közhiedelemmel ellentétben nem a Life's Good rövidítése.

HTC

Bár sokan ezt hiszik, de a HTC nem High-Tech Computert jelent. A céget H.T. Cho és Cher Wang alapították, a cég neve pedig a neveik kezdőbetűiből állt össze.

Spotify

Azt is gondolhatnád, hogy a Spotify jelent is valamit, de ez nagyon nem így van. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a két alapító atya, Daniel Ek és Martin Lorentzon egy nap a cég nevén töprengtek, amikor az egyik javaslatot egyikőjük félrehallotta, mely után nem tudták ezt a szót kiverni a fejükből. Amikor a Google sem adott ki a semmit sem jelentő szóra találatot, gyorsan bejegyeztették a domain-nevet, a többi pedig már történelem. Akár hiszed, akár nem, az alapítók csak azért találták ki később, hogy a cégnév a spot és az identify szavakból állt ösze, mert szégyellték a névadás kőegyszerű sztoriját.

Sony

1946-os megalapítása idején a Sony-nak még nem volt túl frappáns neve. Tokyo Tsushin Kogyo K.K-nak hívták, de aki nem akarta darabokra törni a nyelvét, az csak Totsukonak becézte. Az amerikai nyitáskor viszont már kellett egy egyszerűbb, pattogósabb név, így a latin sonus-ból (magyarul hangot jelent), illetve a vagány kiscsávókra használt angol sonny-ból hozták össze az új nevet, mely ma ott virít a kedvenc konzolod homlokán.

Amazon

Az Amazon atyja, Jeff Bezos elmondása szerint nem sokon múlott, hogy a céget Cadabrának nevezze el az abrakadabra után. Hogy miért? Mert ezzel szerette volna érzékeltetni, hogy az akkoriban könyvek online értékesítésére használt platform olyan gyors, mint a varázslat. Végül azért nevezte el mégis a világ legnagyobb folyója után, mert nem szerette volna, ha az emberek összekeverik a szájtot a cadaver.com-mal.

Google

A Google a googol szóból ered, ami az angol nyelvben a tíz a századikont jelenti, azaz egy egyest, amit száz darab nulla követ. Ezzel az alapítók azt a töménytelen mennyiségű adatot akarták érzékeltetni, amit a cég összegyűjt, majd a felhasználók elé pakol minden egyes keresés alkalmával.

Microsoft

A világ egyik legnagyobb cége 1975-ben még csak Bill Gates és Paul Allen fejében létezett. Ők alkották meg a mára dollármilliókat termelő birodalom nevét a microprocessor és a software szavak összevonásából. A névadás tehát sokkal egyszerűbb volt, mint ami utána következett.

Facebook

Ha láttad a filmet (A közösségi háló, 2010), akkor ez sem fog meglepetésként érni. A facebook, vagyis arcoskönyv egy kis kiadvány, amivel a legtöbb amerikai egyetemen a végzősök helyezik képbe a gólyákat. Benne van mindenki, akit ismerni érdemes, hogy az elsősök még véletlenül se köszönjenek szevasszal a diákigazgatónak.

Mozilla

1994-ben a Netscape fejesei a készülő böngészőjüknek a nevén törték a fejüket. Mivel mindenképpen érzékeltetni szerették volna, hogy legújabb, mozaikos böngészőjük hatalmas dobás lesz, ami úgy tapossa el a konkurenciát, mint... Godzilla, vaze! Hé, srácok, megvan a név! – Na, így történt.

Asus

Az Asustek, azaz Asus nevének eredetét nem kell túlmagyarázni. A görög mitológiai lény, a szárnyas ló, Pegasus nevéből ered. A cég alapítói azért választották ezt a lényt, mert erős, tiszta, kalandvágyó és mindig új magasságokba emelkedik.

Skype

Egy volt Skype alkalmazott elmondása szerint a legkedveltebb videós chatprogram a sky, azaz ég, illetve a peer-to-peer szavakból lett először Skyper, mely azonban a megalakuláskor már foglalt domain volt, ezért a nevet Skype-ra rövidítették.

Yahoo!

A keresőóriás nevére van egy totál kézenfekvő, illetve egy alig ismert magyarázat. A kézenfekvő szerint a név a Yahoo-ból jön, ami Amerikában olyan embert jelent, aki hangos, erőszakos és kellemetlen. Ennyi erővel persze nevezhetnék a céget akár Torrentének is, de a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis a Yahoo a Yet Another Hierarchical Officious Oracle mozaikszava.

SEGA

A valaha óriási respektnek örvendő japán tech-óriás eredetileg Hawaii-on született Service Games néven 1940-ben. Csak '51-ben költözött a cég Japánba, ahol pénzbedobós játékokat és zenegépeket gyártott, a nevét pedig SEGA-ra rövidítette. A nyolcvanas évek végén ez a birodalom robbantotta szét a géminget a Nintendóval karöltve.

(Forrás: Wikipedia, TNW, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában