1969. július 20-án Neil Armstrong megtette azt a bizonyos kis lépést, melyet követően Buzz Aldrin is a Hold felszínére lépett.

Ekkor készült a jól ismert fénykép is, melyet Armstrong lőtt Aldrinról az Apollo-11 leszállóegysége mellett állva. Ezt már biztos láttad, de azért megmutatjuk, mert ezzel a látvánnyal nem lehet betelni:

Ezt a képet ugyan már mindenki látta, de egy Michael Ranger nevű grafikus és photoshopper azt is észrevette, hogy ez valójában egy fotó a fotóban, hiszen Armstrong a nála lévő Hasselblad fényképezőgép elkattintásával azt is megörökítette, amit Aldrin látott éppen akkor. A képi információ kollegája sisakján visszatükröződve látható, Ranger pedig nem volt rest, és „kihajtogatta” a rejtőzködő panorámaképet.

A torzítás kiküszöbölése után már csak annyi dolga volt, hogy csökkentse a sisak fényvisszaverő rétege miatt az eredeti képen látható sárgás elszíneződést, és már kész is volt a munkával, melynek ez lett az eredménye:

A fenti képen tehát az éppen fényképező Armstrong látható a Lunar Module Eagle mellett, illetve tőle balra az amerikai zászló, továbbá a kép jobb felső sarkában az egész fotó legfontosabb szereplője: a Föld bolygó.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.