Hollandia több mint negyede víz alatt lenne, ha a természetes tengerszint volna mindenhol.

Hollandiát komoly gátrendszer védi a tengertől, ebben semmi újdonság nincs, még az ország is innen kapta a nevét: a nederland („alacsony föld”) kifejezés is a tengerszint alatti területre utal. Gátak, kiszárított és feltöltött mocsarak alkotják az ország területének jelentős részét.

Hollandia több mint negyede, 26 százaléka a tengerszint alatt van, ennek a fele legalább egy méterrel alatta.

Térképen meglehetősen ijesztő, hogyan nézne ki Hollandia, ha a teljes területén az eredeti tengerszint volna:

Még Amszterdam 1916-ban épített reptere, a Schiphol is az egykori Haarlemmermeer-tó helyére került. A tó még az 1800-as években száradt ki, majd a helyén települések kezdtek kialakulni, és még ma is szivattyúállomások működnek, hogy szárazon tartsák a területet.

Mindennek persze előnyei is vannak, például kézenfekvő, hogy Hollandia rendelkezik a legjobb árvízvédelmi rendszerekkel a világon. Hosszan lehetne sorolni az intézményeket, amelyek nem egyszerűen csak védik a településeket az áradásoktól, de karbantartják az infrastruktúrát (csatornarendszert, vízi közlekedést, árvízálló autópályákat és vasutakat), gondoskodnak a tiszta ivóvízről, arról, hogy a mezőgazdasági területek elegendő vízhez jussanak és a szennyvíz kezeléséről is.

És mivel jól teszik a dolgukat, a fentivel ellentétben Hollandia térképe így néz ki:

(Forrás: Ilabour, nyitókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Idén szörfözni is lehet majd Rotterdam belvárosában

Hullámmedencét építenek a város közepén, de nem ez lesz az egyetlen látványosság.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

Ilyennek látták a drogkartell bosszúhadjáratává fajult hajtóvadászatot a civilek Mexikóban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés