A Légierő létrehozása, vagyis 1947 óta az Űrhaderő az első új fegyvernem az USA hadseregén belül. A most megmutatott uniformisával azonban az internetezők szerint van egy kis bibi.

U.S. Space Force. Tessék ízlelgetni, mert az USA Űrhadereje immár nemcsak a sci-fi-regények lapjain, de a valóságban is létezik. Donald Trump még 2018 nyarán jelentette be, hogy szeretné létrehozni az amerikai haderő új fegyvernemét, ami a Védelmi Minisztérium 2020. évi költségvetéséről szóló törvény 2019. december 20-i aláírásával létre is jött.

Az Űrhaderő parancsnoka John Raymond tábornok, a születésnapja pedig így hivatalosan is a fent említett törvény aláírásának napja. Hogy konkrétan mennyi pénzből fog gazdálkodni, az egyelőre még nem világos, ugyanis ezt 2020. február 1-ig kell kitalálniuk az illetékeseknek. Ekkor kell ugyanis egy átfogó tervet a Kongresszus elé terjeszteni, melyben meg kell határozni az Űrhaderő költségvetési igényeit a következő öt évre. 2020-ra mindenesetre kaptak 40 millió dollárt, ami azért nem egy félelmetes összeg, de ezt a vezetőség szerint könnyedén ki tudják egészíteni a Légierőtől átvett további forrásokkal.

Raymond tábornok korábban egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a sürgősebb dolgok mellett már azon is gondolkodnak, milyen legyen az Űrhaderő katonáinak egyenruhája, logója és hogy egyáltalán hogyan nevezzék a kötelékébe tartozó katonákat.

Most az amerikai Űrhaderő hivatalos Twitterére feltöltött kép megmutatta az egyenruha részletét, rajta az Űrparancsnokság hivatalos logójával, és ettől nem mindenki volt elragadtatva:

A Twitteren az uniformis kapott hideget-meleget. Főleg azt nem értették a hozzászólók, hogy az egyenruha miért woodland camo, azaz erdőmintás. Volt, aki humorosan megjegyezte, hogy az Űrhaderő katonái ezek szerint a Star Wars-univerzum erdőbolygóján, az Endoron fognak harcolni az ewokok ellen, mert egyébként nem igazán lenne hatásos ez az álcaminta az űrben.

Az érvelés ugyan humoros, de érdemes megjegyezni, hogy a képen az Operational Camouflage Pattern látható, ami az USA-ban a katonai egyenruhák alapértelemzett mintázata, amitől egyelőre nem sok értelme lenne eltérni.

Egy hozzászóló mindenestre megmondta a tutit, amikor a kutyája pizsamájának mintázatát ajánlotta az űrkatonák részére, mivel az egészen biztosan jobb álca a fent látható erdőmintásnál, és még olcsóbb is, hiszen ő 3 dolcsiért vette a cuccot a Walmartban.

Nem vitatkozunk.

(A főkép a Call of Duty: Infinite Warfare című videojátékból szármaik.)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.