Itt a nyár, nem kell már otthon ülni, inkább jó hideg sörökre érdemes rámozdulni a II. Kraft Sörfesztiválon.

Kezdésnek kint lesz a "kraft sör" mozgalom alapító 8 sörfőzde, valamint még 6 menő gerilla sörfőző, vagyis számos korábban még nem látott újdonsággal találkozhatunk majd. Az idén a nagy dobás az lesz, hogy a hazaiak mellett két nemzetközi szinten is jegyzett sörfőzde leigazolása is sikerült: megjelenik a La Pirata és az EDGE Brewing, akik a pezsgő barcelonai kraft sör élet kiemelkedő képviselői. Természetesen az ínycsiklandó sörök mellé remekbe szabott street foodok is társulnak: a jól ismert Zing Burger mellett kint lesz még a Krak'n Town brit pub foodal, a PolaPola balkáni lepényekkel, valamint a Waffel Land is.

A fesztiválon a hétvégi lazulásra vágyók ugyanannyira megtalálják majd a számításukat, mint a hardcore sörfőzők - ez utóbbiak számára külön izgalmas lehet majd a szakmai sátor, ahol sörfőzők tartanak kis színes előadásokat, míg az előbbi csoportba esők a főzdei nyílt napok alkalmával szervezett sörfőzdelátogatásokon vehetnek részt. A tavalyi eseményhez hasonlóan az idei rendezvény is az industrial hangulatú M47 Ipari Parkban lesz megtartva (volt Globus konzervgyár). További jó hír, hogy család- és kutyabarát fesztivált ígérnek a szervezők, így többé már az sem lehet kifogás, hogy a gyerek vagy a kutya miatt nem mész fesztiválra - itt őket is szívesen látják. Ráadásul nincs belépő, nincs kötelezően megvásárolandó pohár, van viszont ingyenes fesztiválbusz a Blaha Lujza térről.

Az esemény Facebook eventjét, és további információkat itt találsz: II. Kraft Sörfesztivál

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés