Olykor nem egyszerű belőni, mit gondolhat Emily Ratajkowksi a társadalmi szerepvállalásról. Mert ugye itt van egy feminista aktivista, aki a nők testszabadságát, a reproduktív jogokat és a társadalmi igazságosságot képviseli és hirdeti, miközben ő maga azzal lett világhírű, hogy 2013-ban a Blurred Lines című nótához készült klipben megmutatta a melleit és azóta is kizárólag azzal keres vagyonokat, hogy visszaveri a fényt.

Szóval hatalmas kérdőjel, hogy Emily mit is taníthat a saját példájával a nők számára, még pontosabban, taníthat-e olyasmit, amit mondjuk egy lányos anya tiszta lelkiismerettel továbbadna-e felcseperedő szeme fényének.

Az mondjuk igaz, hogy világsiker lett a hölgy 2021-ben megjelent My Body című könyve, melyben kifejtette, hogy a szexualitás megélése és kifejezése igazi feminista választás, szóval a jelek szerint tényleg van fizetőképes kereslet egy olyan nő véleményére, aki egyfelől a patriarchátus tüneteként ostorozza a férfiak szexuális sóvárgását, másfelől pedig önként monetizálva a saját testét, épp erre a sóvárgásra appellálva építette fel az egész karrierjét.

Akik ebben nem látják a képmutatást, azoknak hiába is érvelnénk amellett, hogy az Emilyhez hasonló véleményvezéreknek köszönhetően lett népbetegség az önértékelési probléma a fiatalok körében, hogy miattuk torzulnak folyamatosan a szépségideálok, fújatják virslivé a fiatal lányok az ajkaikat, kérnek mellplasztikát szalagtűzőre a kamaszok, miattuk növekszik egyre hatalmasabbra az OnlyFans jelentette értékválság és terjedt el minden korábbinál szélesebb körben a pornófüggőség.

Mert hiába is költ Emily a sikerei köré hangzatos narratívát, hazudik erkölcsi tartalmat oda, ahol az egyébként nincs is, hiszen ezzel szemben a példájával nem állít mást, mint hogy a női önmegvalósítás csúcsa az, ha az ember megmutatja a meztelen testét az internet nyilvánosságának.

Itt éppen a 2024-es Met-gálán éli meg a nőiességét

Na de nem valószínű, hogy azért kattintottál, hogy leülj velünk moralizálni, ezért mutatjuk is, hogyan lett megint erős feminista Emily Ratajkowskiból az Instagramon, ahol egyébként közel harmincmillió követőt nevel társadalmi igazságosságra:

újfent megmutatta a meztelen seggét.

Nem először, valószínűleg nem is utoljára, de most még apropót is pakolt a pucérkodás mellé. Meg akarta ugyanis mutatni, hogy a barnítókrém és a milánói divathéten viselt Gucci-márkás fehérneműjének kombója milyen nyomot hagyott... a pucér hátsóján, természetesen.

Lehet, hogy ezt a galériát csak akkor látod, ha be vagy jelentkezve az Instagramra, ugyanis a fotók között akad olyan is, amit a platform érzékeny tartalmúnak minősített.

Száz szónak is egy a vége, ismét gazdagabbak lettünk egy nagyon fontos tanulsággal: a férfi sóvárgás rossz, kivéve, amikor pénzt is termel az Instagram feministáinak.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Mennyire vágod a magyarországi városok zászlóit? – kvíz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Ha idén nem akarsz mellélőni nőnapon, ebből a listából válassz
Hirdetés