Mit is szokás ilyenkor mondani? Ja, igen: muhaha!

És tegyük is hozzá gyorsan, hogy igazából mi ennek szívből örülünk. Gunn ugyanis azt követően, hogy a Disney tízéves (valóban ízléstelen, de azért talán megbocsátható) viccei miatt kirúgta Gunnt az A galaxis őrzői-franchise rendezői és forgatókönyvírói székéből, a Warner nem sokat teketóriázott, és berántotta a szakembert a saját csapatába.

Ez pedig egyelőre kiváló döntésnek tűnik, hiszen a DC filmes univerzuma – már bocsánat, de – döglődik. Zack Snyder sajnos az üres, humortalan pózerkedéssel úgy elcseszte az egészet, ahogy illik, ezért a Warnernek egyedi látásmódú, jó humorú alkotókra van szüksége. Gunn pedig pontosan ilyen. Annyira ilyen, hogy tulajdonképpen az Őrzők szinte csak neki köszönhetik, hogy a Marvel mozis univerzumának legkedveltebb hősei lettek igen rövid idő alatt.

Ennél is jobb hír, hogy a rendező azonnal megkapta első projektnek az Öngyilkos osztag 2-t, ami szintén egy csapatról szól, így minden esély megvan arra, hogy emberünk ismét brillírozni fog, és végre a DC is a moziba tud küldeni egy maradéktalanul élvezetes alkotást.

Azt ugyan még nem tudjuk biztosan, ki fogja megrendezni a mozit, de van egy pokolian erős tippünk: a Warner nem fogja kihagyni a ziccert, és ezzel is Gunnt fogja megbízni.

Úgy legyen!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A teljesen meztelen Sydney Sweeney-vel dobjuk fel ezt a rövid hétvégét

Egy amerikaifocista beperelte az exfeleségét, amiért az kiteregette, mekkora farka van

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés