A Sleepless nem került az egyetemes filmtörténelem legszebb történetei közé. Még 30 milliós gyártási költségét sem sikerült összeszednie, pedig messziről ránézve olyan nagy bajok nem lehettek volna vele, hiszen egy jóvágású átverős zsarufilmről beszélünk, amit ráadásul tényleg valahogy a Taken farvizén próbáltak eladni, de hát a Taken szépen csengő neve is megkopott az évek során, szóval sok értelme ennek nem volt. Nem a Sleepless fogja őt leváltani, pedig láthatóan franchise-építési szándék vezérelte a készítőket, ami totálisan érthetetlen a filmet elnézve, minőség ugyanis alig szorult belé, maximum a képi világa marad meg az emberben, ami pont annyira neonfényes és mocskos, amennyire egy ilyen akciófilmnek lennie kell. Van benne sötétség bőven, de sajnos minden értelemben véve.

Most már itthon is elérhető DVD-n, de tulajdonképpen VHS-en működne ez igazán hangalámondással, amolyan bűnös élvezetként, és akkor sem lenne jó. Az Álmatlanság (az isten se érti, hogy sikerült Christopher Nolan 2002-es filmjével pont megegyező nevet adni neki a magyar fordításban) sztorija mindenben a ’90-es éveket idézi, de ha nem éreznénk, hogy ez bizony az elsőtől az utolsó pillanatig halál komolyan van véve, még akár élvezhető is lenne. De ez bizony nem vicc, nem mosolygós kikacsintás az egykor videótékákban szocializálódott nézőkre, ez a nagy, komoly valóság.

Jamie Foxx egy simlis zsarut játszik ebben a csodában, aki haverjával együtt eltulajdonít egy nagyobb mennyiségű drogot, ezzel pedig nagy bajba keveri magát és egy kaszinótulajdonost. Mindenki mindenki ellen fordul, és senki sem az, akinek látszik, még akkor sem, ha ez a logika szabályainak abszolút ellent mond, egy ilyen filmbe hatalmas pálfordulások kellenek, lehetőleg pillanatok alatt elővezetve. De ezért még nem is fognánk a fejünket.

Azért viszont már igen, hogy a Sleepless, valami elképesztően, irreálisan, felfoghatatlanul fullba tolja a kretént. Mármint olyan értelemben véve, hogy a készítői csak nagyon ritka pillanatokban álltak a realitás talaján, így a szereplőkkel nagyjából bármi megtörténhet fizikai és mentális értelemben is, a megszerzett, súlyos sebeik egyszer csak mintha eltűntek volna, aztán megint előkerülnek, a józan ész szabályai szerint meg kellene, hogy haljanak, de nem halnak meg, mindegy is, az ilyen jellegű bakikat még hosszasan sorolhatnám. Nem teszem.

Az viszont már sokkal problémásabb, hogy a film az alapfeszültségét képtelen normálisan megteremteni. Annyiban tényleg hasonlít az Elrabolvára ez a csoda, hogy itt is elrabolnak egy fiút, de ezt a fiút az elrablása előtti egy percben nem is láttuk még, semmit sem tudunk róla, faterról meg olyan képeink vannak, hogy nem túl jó fej, így hogy a jó úristenbe szurkoljunk bármelyiküknek is, inkább mindenki kapja meg méltó büntetését, aztán menjünk szépen haza.

De nem, hiszen eleve otthon vagy, végignézed, aztán örülsz annak, hogy Jamie Foxx egyből kivágta magát ebből a kakkanatból a remek Baby Driverrel, és maximum röhögsz rajta, hogy ebből tényleg filmszériát akartak kalapálni. Ha mégis megteszik, az csak csodával határos módon történhet.