Na erre nem tettünk volna nagy téteket. Megnéztük a Jean-Claude Van Johnson pilotját, és azóta kétségbeesetten várjuk a többi részt.

Most komolyan, ki várta azt, hogy JCVD egyszer csak megmutatja humoros oldalát, aztán olyan sorozatot rittyentenek neki, amelyben magát alakíthatja egy kis túlzással? A Jean-Claude Van Johnsonban Van Damme levitézlett akciósztárt játszik, saját magát, aki unalmas életében unatkozik naphosszat. Ő még mindig a régi korok gyermeke, de a világ elhaladt mellette, manapság már más a menő, ő meg nem változott, így különösebben nem találja a helyét a modern világban. De van valami, amit senki sem tud: Van Damme Johnson néven eddig is titkos ügynökként tevékenykedett, aki forgatásait csak álcaként használta fel a mellékes melóihoz, közben pedig lebuktatta az igazi rosszfiúkat.

Amikor egy száraz ramen-bárban (a világ leghülyébb ötlete btw) meglátja volt barátnőjét, Van Damme-nak elege lesz a nyugdíjból, így visszatér, hogy megint Johnsonként mentse meg a világot. Ehhez Van Damme-nak is vissza kell térnie, és el kell vállalnia mindenféle filmet, hogy az ügynöki melóit is teljesíteni tudja.

És a sorozat innentől válik érdekessé. Mert Van Damme hülyét csinál magából, elismeri, hogy szar filmekben szerepel, és rá is tesz ezekre egy lapáttal. Az első melóért a Huck című mozit kell elvállalnia, amelyben Huckleberry Finn megformálása a feladata, de ez egy akciófilm, amelyben Tom Sawyer egy csöcsös szőke, Van Damme pedig olyan, amilyen lenni szokott. A film rendezője egy fazon, aki korábban egy népszerű hörcsögös reklámot készített csak, de az arca már nem a Föld légkörében található, a küldetés pedig egyszerű: közben le kell fülelni droggyárat, és ez bizony a jelenlegi Van Damme-nak, aki a spárgát is alig tudja már megcsinálni, nem egyszerű feladat.

A pilot nagyszerűsége abban rejlik, hogy bár sokat utalgat Van Damme klasszikus filmjeire, ki is röhögi azokat, a főhősnek pedig bőven van lehetősége megmutatni, hogy ért a komédiához, de a drámához is. Ilyen pedig a világon nincsen. Van Damme, aki eddig ezt a JCVD című filmben tudta csak megtenni, most megint jó helyen van, olyan szórakoztató sorozattal gurít, amit nyilván csak azok fognak nagyon értékelni, akik látták a régi filmjeit, de azok viszont nagyon.

Ennek a sorozatnak bizony folytatódnia kell, mert jelenleg semmi sem figurázza ki jobban Hollywoodot, a régi akciósztárokat és isten bizony ez az egyetlen olyan sorozat az Angie Tribecán kívül, ami még a Csupasz pisztolyt is séróból meg tudja idézni. A Jean-Claude Van Johnson telitalálat. Hol van már a többi epizód?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés