Az HBO Max idei nagy dobása a Jóbarátok-különkiadás lesz, amire valószínűleg a Föld bolygó harmincon felüli lakosságának igen nagy százaléka fog befizetni.

Az ikonikus, hipernépszerű sorozat sztárjai most ennek köszönhetően ismét élvezhetik a rivaldafényt, amit Monica, azaz Courtney Cox arra használt, hogy elmesélje a szökőkútban pancsolás eddig soha el nem regélt történetét.

Pontosan tudod, miről beszélünk: szól az I'll Be There For You, miközben a hat barát önfeledten rúgja és fröcsköli a vizet egymásra egy szökőkútban állva. Hatalmas a móka, mindenki mosolyog, te pedig tudod, hogy egy kellemes félóra elé nézel, még akkor is, ha már ötvenedjére láttad az adott epizódot.

Nos, Cox végre elmondta, hogy mi zajlott a nagy mosolyok és a pancsolás hátterében:

a színészek egy emberként gyűlölték az egészet.

Ami egyébként, ha belegondolsz, nem is meglepő. Hat olyan embernek kellett eljátszania, hogy ők a világ legnagyobb spanjai, akik gyakorlatilag vadidegenek voltak egymásnak, hiszen ezt a jelenetet az első évad elején forgatták le a készítők. Ehhez még vedd hozzá, hogy a forgatás órákig tartott, nem is volt túl meleg, hőseinknek pedig csuromvizesen kellett végigcsinálniuk az egészet.

Épp ezért simán lehet, hogy az egész intro egyetlen őszinte jelenete, amikor Rachel, azaz Jennifer Aniston idegesen a vízbe dob egy darab kenyeret az ott fürdőző műanyag kacsáknak.

Sajnáljuk, ha ezzel egy kicsit elrontottuk a szórakozásodat, de jobb tudni az igazságot, még akkor is, ha fáj.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés