Ha ezt láttad előre, akkor kezdj el lottózni!

A Tenacious D in the Pick of Destiny finoman szólva is anyagi bukás volt, pedig nem érdemelte meg, hiszen kifejezetten állat film volt, jó poénokkal és jó zenékkel. A mozi kisebb kultstátuszba is emelkedett, de ez nagyon kevés volt ahhoz, hogy bárki is folytatáson gondolkodhasson, hiszen a 20 milliós költségvetéséből csak 13-at hozott vissza. Jack Black és Kyle Gass viszont úgy döntöttek, hogy letojják az anyagi buktát.

Atlantában a Shaky Knees Festival közepén bejelentették, hogy ősszel már látható is lesz a második rész, bár igazából nem tudni, hogy lesz-e olyan mozis forgalmazó, aki bevállalja. Magyarul lehet, hogy csak DVD-n lehet majd megnézni a folytatást, persze ki tudja, az sincs kizárva, hogy valaki lát majd potenciált és némi pénzt egy mozis forgalmazásban is, bár erre elég kicsi az esély. Jack Black már korábban azt mondta, hogy egy rockopera-lemezen dolgoznak (amiről most le is nyomtak egy dalt, a Post-Apocalypto-címűt), ami valószínűleg egyben a film soundtrackje is lesz. Hát akkor ennek örömére...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés