A For Crying Out Loud is csak azt bizonyítja, hogy a Kasabian nagyon tudja, hogyan kell energikus, dallamos, de mégis veszettül tökös zenéket írni. Egyszer képes voltam az esti futásomhoz még egy kört hozzáadni, mert épp kezdődött egy Spotify-listámon a FIFA 17-ből is ismert Comeback Kid, és úgy éreztem magam, mint aki lenyomott egy színtiszta energiafröccsöt. Duplán.

A legjobb a Kasabianben az, hogy igazából sosem csináltak rossz lemezt. A hangvétel ugyan változik néha, de az alap, amire épül ez a vállalkozás, sosem. És ez az alap a dögösség. Ott van a dög még a lassabb dalokban is, a táncosabbak meg aztán tényleg tocsognak tőle, már ha lehet ilyen szörnyű képzavarral élni.

A For Crying Out Loud talán kicsit egyszerűbb, mint az elődök, slágeresebb is, és ami a legfontosabb: sokkal lazább. Nem nagy csoda, hiszen Serge Pizzorno nagyjából hat hét alatt rittyentette össze az egészet, mármint hogy ennyi idő alatt írta a dalokat, nincsenek is túlgörcsölve, de mégis azonnal megmaradnak az emberben.

Olyan album ez, amit simán lehet bömböltetni nyáron, ide-oda csapong stílusban, de mégis jó hallgatni, mégis egységesnek tűnik, és az egyszerűsége nem megy az élvezhetőség rovására. Dobd fel ma, adj hangerőt az olyan alapvetésekre, mint a You’re in Love With a Psycho, az Are You Looking for Action?, vagy a Twentyfourseven, aztán ilyen szép, pattogó ritmusban mehet a séta a Sziget Nagyszínpadáig, ahol mindezt élőben is előadják. Rossz Kasabian-koncerten még nem jártunk. Ma sem fogunk.