Keanu Reeves nemcsak a filmek terén tette le a névjegyét, de 2021-ben Matt Kindttel és Ron Garneyval együtt megcsinálta és kiadta a BRZRKR című képregénysorozat első szériáját, ami hatalmas siker lett. A sztori a B nevű harcost követi, aki egy kitalált világ különböző koraiban harcol, és a jelek szerint nem nagyon fog a képregények lapjain maradni.

2021 márciusában a Netflix bejelentette, hogy élőszereplős akciófilmet, illetve egy két évados anime-sorozatot csinál az alapanyagból, melyben Reeves játssza majd a főszereplőt. Azóta lassan már három év telt el, de még mindig nem láttunk mozgóképes kedvcsinálót az alkotásból, de csüggedni nem kell, ugyanis a sztár a minap újabb jó hírekkel szolgált a képregények rajongói számára.

A Good Morning America című műsorban jelentette be, hogy összeállt China Miéville brit fantasy-íróval, akivel együtt suttyomban írt egy a BRZRKR világában játszódó regényt. Itt megnézheted a bejelentést:

A sztár nagyon lelkes volt, Miéville-re a kedvenc fantasy-írójaként hivatkozott, majd a könyv címét is elárulta. The Book of Elsewhere címen kell majd keresned a művet a könyvesboltok polcain, ráadásul nem is olyan sokára. Az alkotás angol nyelvű eredetije már idén júliusban megjelenik. Magyar kiadásról egyelőre még nincs hír.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés