A több mint 2500 éves, kiváló állapotban lévő múmiát spanyol régészek találták meg Egyiptomban, a Királyok Völgye közelében.

A díszes faszarkofágban a régészek szerint egy nemes ember, Amenrenef vászonba csavart teste van.

Az i. e. 1075 és i. e. 554 között épített sírra a dél-egyiptomi Luxor közelében bukkantak, egy olyan templom mellett, amelyet még III. Thotmesz egyiptomi fáraó idejében építettek. Amenrenef – aki az Egyiptomi Régiségek Minisztériuma szerint az akkori királyi udvar egyik hűséges alattvalója volt – szarkofágján Ízisz és Neftisz istennő, valamint Hórusz négy fiának az ábrázolási formái is megtalálhatók.

Azt pontosan nem tudni, hogy mikor kezdték el balzsamozni az egyiptomiak a halottaiakat, azt viszont tudjuk, hogy a legrégebbi múmiák nagyjából ötezer évesek.

A konzerválást azért tartották az ókori egyiptomiak nagyon fontosnak, mert úgy gondolták, hogy az élet nem ér véget a halállal, a temetési szertartás révén pedig újra életre kelthetik a halottaikat, és átvezethetik őket egy másik világba, ahol immáron az örök időkig él – ehhez azonban meg kell őrizni a testet is az örökkévalóságnak.

(forrás: Independent)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés