A halottak hadserege május 21-én érkezik a Netflixre. A zombis hacacáréval kapcsolatban Zack Snyder azt mondta, hogy ezúttal a nézők azonnal az igazi cuccot kapják, nem valamiféle megerőszakolt szart, utalva ezzel Az Igazság Ligája fiaskójára.

A DC szupercsapatáról szóló mozit ugyanis még ő dirigálta le, de a lánya tragikus halála miatt nem tudta befejezni a művet, ezért a távozása után Joss Whedon tákolt össze egy moziba küldött verziót, amit a Snyder-rajongók nem nagyon tudtak szeretni. Végül a Warner megengedte a rendezőnek, hogy megcsinálja a saját vágását, amit az HBO Max, nálunk pedig az HBO GO rakott fel a könyvtárába. A rajongók szeretik azt hinni, hogy a kitartó petíciózgatás és hestegelgetés miatt történt így, valójában inkább csak a Warnerrel együttműködő HBO Max szeretett volna egy kis reklámot magának.

Erre a sztorira hivatkozik tehát Snyder, amikor megerőszakolt szart emleget, A halottak hadseregére pedig az igazi cuccként hivatkozik, de ez egyfelől rohadt kockázatos kijelentés, másfelől pedig már most tudni, hogy egy kicsit sántít.

Kockázatos azért, mert ha a film nem lesz jó, akkor nem igazán lesz kire mutogatni, sántít pedig azért, mert a rendező egy interjúban elismerte, hogy ki kellett vágniuk egy leforgatott jelenetet a kész műből, amit igazából maximálisan meg tudunk érteni.

A kivágott jelenetben ugyanis egy totál meztelen, hatalmas farokkal megáldott férfisztripper szerepelt volna, akinek a férfiasságából egy zombi kiharapott egy darabot.

Az interjúban Snyder úgy adta elő a sztorit, hogy a vágás a stáb döntése volt, vagyis a Netflixre ezúttal nem haragudhat senki. Így nem világos, kinél is kell hisztizni, hogy mutassák meg a csonkolt farkú csávót, de az internet népe biztosan talál majd valami hangzatos jelmondatot a mozgalom élére.

Nem akarunk tippeket adni, de a #ReleaseTheBigDick szerintünk egész frappánsan hangzik.

Ez is érdekelhet:

Tele lett a Tinder Bill Gatesszel

Mégis, mit vártál? Meleg hógolyót?

A Loki már megint kapott egy ütős előzetest

Loki egyre közelebb jár, június 11-én el is kezdi sorozatos rosszalkodását, és egyelőre minden egyes előzetese nagyon hatásos. Ez az új is. Egy perc, de nagyon várod majd utána a premiert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés