Mondjuk úgy, hogy nem Rian Johnson a legünnepeltebb rendező Az utolsó Jedik óta, de azt tudjuk, hogy ez a csávó konkrétan csodákra képes. Nem sok nagyjátékfilmet rendezett, de azok mind rendben vannak, jó, most hagyjuk a Last Jedi-ügyet, Rian Johnson a vígjátéktól a sci-fikig elvan mindennel, és egyik filmjére sem lehet ráfogni, hogy másolat lenne. A Tőrbe ejtve viszont egy kicsit mégis olyan, mintha egy soha be nem mutatott Agatha Christie-sztori lenne, ami olyan elképesztő energiákat szán arra, hogy a zsáner minden egyes rajongóját kiszolgálja, hogy az már egyáltalán nem fordul elő a mozibizniszben manapság.

Legutóbb Kenneth Branagh melegítette fel enyhén unalmasan az Agatha Christie-örökséget a Gyilkosság az Orient Expresszen újrafeldolgozásával, Rian Johnson viszont jött, és újra életet lehelt a gyilkolós-nyomozós hacacáréba, régi eszközökkel dolgozik ugyan, de abszolút modern körülmények között, olyan színészekkel, akik egytől egyig remekek, valószínűleg azért is, mert hálásak, hogy egy ilyen filmben vehetnek részt.

Egy olyan filmben, ami normálisan meg van írva, és ami szó szerint az első képkockájától az utolsóig ki van találva. Olyannyira, hogy konkrétan az ember a Knives Out legutolsó kockáin kap a fejéhez, hogy aki ezt az egészet kitalálta, az nettó zseni, miközben egyébként tényleg semmi olyan ne történne a vásznon, amit Poirot vagy később mondjuk Columbo ne követett volna el, mégis valahogy sokkal többnek, sokkal extrábbnak tűnik ez a nyomozás, mivel sokkal jobb a rendezés és kb. annyi a sztár, mint egy átlagos Oscar-afterpartin.

A történet persze egy nagyon szövevényes gyilkosságról szól, egyik reggel ugyanis holtan találják Harlan Thrombley-t (Christopher Plummer), a dúsgazdag krimiírót, egyből a 85. szülinapi bulija után, amire meghívta a családja összes tagját. A család persze egytől egyig fura alakokból áll, mert egy krimiben jól is néznénk ki, ha mindenki józanéletű, visszafogott papnövendék lenne, így a nyomozás során mindenkiről kiderül valami elég csúnya ügy, aztán persze lassacskán eljutunk a jó öreg „a kertész a gyilkos”-momentumig, és a nagy leleplezésig. Egyébként nem a kertész a gyilkos. Csak mondom.

A nyomozást a rendőrség mellett egy folyamatosan cigiző magánnyomozó, Benoit Blanc (Daniel Craig, aki az utóbbi évtized legjobb karakternevét kapta, úgyhogy jár a taps) vezeti, aki szinte csak egy soha be nem mutatott, pár évtizeddel ezelőtti nyomozós film beállításaiban bír megjelenni szivarral a kezében, amiért már csak imádni lehet. Azért meg pláne, mert Craignek már nagyon kellett egy olyan film, ahol megmutathatja, mennyire jó színész, és nagyjából le is játssza annak rendje és módja szerint a kollégáit a vászonról.

Blanc szépen lassan összeszövetkezik a látszólag öngyilkosságot elkövetett Harlan fiatal gondozónőjével, a hazugságok elkövetésekor azonnal rókázó Martával (Ana de Armas), hogy kiderítsék, ki és hogyan kavarta össze a szálakat nagyon. Közben pedig olyan színészek játszanak száz százalékos átéléssel, mint Don Johnson, Michael Shannon, Jamie Lee Curtis, Toni Collette és Chris Evans.

A Tőrbe ejtve legnagyobb mutatványa nem csak a színészfelhozatala, hanem az is, hogy mer elképesztően régimódi lenni. Olyan igazi klasszikus „whodunit” ez, ami az ég egyadta világon semmit sem akar megreformálni, csak bemutatni, hogy ez a réginek tűnő műfaj mennyire működik még ma is, ha jól csinálják. Hát ez a film nagyon jól csinálja. Nem csak azért, mert tényleg mindenki remek benne, azért is, mert remekül lőtték be az ívét, szinte tökéletesen növelik a tempóját, a legvégén pedig egy szolid röhögéssel hagy ott, ha jól figyeltél az elején. A Knives Out az év első nagy meglepetése, az sem lenne nagy baj, ha Benoit Blanc még visszatérne egy újabb körre. Kenneth Branagh-nak fel van adva a lecke a Halál a Níluson remake-jével.