Kertvárosi laptopkapitalisták, üvegplafont széttörni készülő hódítók, életközepi válságban lévő negyvenes multikatonák; dj-k, Porschék, Netflix és a fiatal testek varázsa: Kötter Tamás Vikingek című regényét olvastuk.

Nem, kedves olvasó, nem valamilyen régi, vagy új tucat-Netflix sorozatról találsz recenziót alább. Igazi, nagybetűs Könyvről szólunk, tökéletes apropó így a nyaralás megindításához:

kortárs, magyar, szórakoztat, miközben (viking) fejszeéles őszinteséggel mesél a negyvenes-ötvenes jóléti generációnak a fiatalságáért és vágyai beteljesítéséért folytatott kalandozásairól.

„Két, jóvágású férfi méregeti egymást a diósdi kertes ház teraszán. Jól élnek, házasok, mit is kívánhatnának még? Életük azon pontjára értek, ahol az idővel kegyetlen alkut szokás kötni. De a sikeresség látszata egyiküket sem kárpótolja: hódítani akarnak. – harangozza be a fülszöveg a magyar Bret Easton Ellis és Michel Houellebecq örökösének kikiáltott – civilben ügyvéd – Kötter Tamás immár hetedik könyvét a Kalligram Kiadónál. Az álnéven író Kötterre még később visszatérünk, de most vessünk egy pillantást a főszereplőkre!

Mátrai Dezső egy erős és sikeres apafigurától menekülő és egyben hozzá visszatérő negyvenes multikatona egy befektetési holdingnál. Ambícióit, karrierjét és az ezzel megszerezhető gazdagságát, hatalmát már rég felülről korlátozta a külföldi tulajdonos, és az általa helytartóként kinevezett Hajdú. Ő az, aki a céges hitelkártyával nemcsak Budapest, de Párizs és Monte-Carlo legjobb éttermeibe és klubjaiba is bejáratos, és – Mátrai legnagyobb bánatára – a legcsinosabb asszisztensekkel is ő bújik ágyba. Dezső, miközben úgy dönt, hogy személyi edzővel sanyargatja magát és öregedő testét – villámgyorsan 45-ös bicepszt növesztve – reményvesztetten járja a budapesti éjszaka kultikus helyszíneit, az Oscart, a Yellow-t, a Hello Babyt, stíröli a nőket az Menzában és a T.G-ben. Visszavágásra készül.

Ugyanezek a helyszínek a másik főszereplő, Lang Krisztián életében is fontos szerepet töltöttek be. Ellentétben Mátraival, ő fiatalkora óta könnyen hódított sármjával. Mára azonban egy külvárosi ipartelepen székelő, búvárszivattyúkat gyártó cég hr-főnöki állása lett a végállomás karrierjében. Az igazi reveláció számára mégis egy csapatépítőn átélt kudarca: hiába hívta-várta kiszemelt kolléganőjét a hotelszobába, ő a nagyfőnök diszkrét szeretőjeként egy másik, jóval nagyobb és elegánsabb lakosztályban ébredt, miközben Krisztiánnak maradt a túl korán beszedett Viagra fájón lüktető valósága. Lang a visszatérésre készül.

Miközben párhuzamos-váltakozva bonyolódik hőseink fejlődéstörténete, Kötter társadalmi, generációs, kulturális dimenziókba, már-már egzisztenciális magasságokba mélységekbe hatolva világít rá korunk kihívásaira. Nemcsak a fő-, de a mellékszereplők is rendszeresen járnak pszichológushoz, családállításra, mi több, boldogságkereső táborokba, és ezen szeánszok során artikulálják frusztrációikat, múltbeli sérelmeiket, a magyar mid-life krízis esszenciáját. Amit a könyvbemutatón hallott és továbbfejlesztett költői képként úgy vázolhatunk fel, hogy a férfimenedzser-társadalom negyvenes tagjaiban megfogalmazódik a felismerés, hogy korábbi sikereik helyszínei, a csillogó klubok és éttermek világa és sikereik alanyai, a vágyott fiatal nők, a feszes testű asszisztensek, dús keblű kolleganők, a budapesti éjszaka up-coming Zimány Lindái már nem őket akarják.

Lassan leereszkedik közéjük, a hódítani akaró ambiciózus férfiak, és a szép, fiatal, feltörekvő, kényeztetésre és (anyagi) biztonságra vágyó nők közé egy üvegfal. Ezen keresztül még látják egymást, de megérinteni már nem tudják. Aztán ez az üveg – a férfiak ötvenes éveikhez közeledve – kap egy belátásvédelmi fóliát is, a fiatal testek tündöklését még látják, de ők maguk már láthatatlanok. A Mátrai- és Lang-féléknek pedig igen sok pénz, nagyon befolyásos állás, és minimum egy Porsche 911 kell ennek a falnak az áttöréséhez. De legalábbis Ragnar Lothbrok kinézete, harciassága és fejszéje.

Nincsenek könnyebb helyzetben a késő harmincas hölgyek sem. Így vall erről a regény egyik női szereplője:

”…Ágnes ismét belevetette magát a belvárosi klubok világába, de mintha átok ült volna rajta: ami korábban olyan egyszerűen ment, ezúttal sehogy sem akart sikerülni. Elmúlt harminc, és ezen semmi nem tudott változtatni, ugyanakkor a vágy figyelme – legalábbis azoknál a férfiaknál, akiket magához méltónak tartott – továbbra is a fiatal testekre irányult. Ágnes csapdába esett. A húszas éveiben Hajdú révén megismerte a hatalom erejét, amely azonnal lenyűgözte; a dj-ket övező, szinte már félistennek kijáró rajongói imádat fénye elvakította; és a bankár mellett megtapasztalta a pénz mindenhatóságát (ezt is élvezte, leginkább a pénzköltést) – ki ítélhette volna el érte, hogy soha többé nem tudott más lehetőségre gondolni…”

A szerző: Kötter Tamás

No de ki is Kötter Tamás, aki ilyen egyedi stílusban, mesterien bonyolítja és emeli magasabb polcra néhány kertvárosi apuka, jógázó anyuka és belvárosi cápa történetét?

Anno a Rablóhalak című kötetével robbant be a kortárs irodalomba ez az álnéven író, hőseihez külsőleg – és valószínűleg belsőleg is – igencsak hasonlatos ügyvéd. Nem ritka, hogy bölcsész, vagy jogász emberek műkedvelésre adják fejüket – Kötternél azért többről lehet szó. Alaposan készült alternatív karrierjére – állítása szerint már tíz éve nem olvasott jogszabályt, ellenben rengeteg jó kortárs írót. Tanult szépírást, elvégezte a Werk akadémiát, és hamarosan novellákkal jelentkezett nívós folyóiratokban. A magyar valóság és társadalom olyan szegmenséről és jelenségeiről ír, amit korunk tollnokai, festői vagy filmesei kevéssé értenek, éreznek. És habár a hasonlóság a Glamoráma (Ellis), vagy az Elemi részecskék (Houellebecq) szerzőivel – állítása szerint ez utóbbival egyszer elázott a pesti éjszakában – és regényeivel kezdettől fogva szembetűnő, mégis van elég saját története, gondolata, mondanivalója, hogy külön pozícionálja őket. Nem is tud nagyon mit kezdeni vele a magyar kortárs művészeti közeg. Lenyelni és kiköpni is nehéz valakit, aki Boggi öltönyöket hord és saját Porschéjével jár könyvbemutatóra, pláne, hogy újabban politikai témákban is erőteljesen nyilvánul meg a közösségi médiában.

És hogy mi lesz Mátrai és Lang további sorsa? Annyit elárulhatok, hogy következik még egy belső ellenőri vizsgálat és főnökbuktatás a multinál, tovább kalandozunk a pesti éjszakában, előkerül egy kivénhedt, kurvázásba menekülő lemezlovas, fellibben a fátyol az oly titokzatos és perverz, szektás önfejlesztő táborok orgiáiról, majd visszatérünk a diósdi házaikból és feleségeiktől menekülő pároshoz, ahogy vikingeknek öltözve próbálnak hódítani Érd egyetlen angol pubjában – miközben vészjóslóan ketyeg az idő hőseink felett….

Kötter Tamás Vikingek című könyve nem csak az életközepi válság előtt, közben vagy után lévő férfiak és nők könyve. Sokan épp a kollégáik, szomszédjaik, barátaik, családtagjaik világát ismerik fel és meg benne – mindenesetre a Player olvasóinak erősen ajánlott, ahogy vendégszerzőnk korábbi cikke is:

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

És ezt olvastad már?
A deres hajú férfi, aki serpenyővel kergetett el egy krokodilt
Egyetlen stílusos teraszról sem hiányozhat ez a kiegészítő